Rózsák és minden egyéb

Lazúrkő – Történet a Tiltott Város árnyékából

Az új könyvem a hideg és meglepően ismerős Skandináv feelingtől távolra visz, Kínába. Lazúrkő a címe. Negyven ötven oldalt olvastam, tetszik, ha beljebb leszek és annyira jó, mint várom, írok róla. Lazúrkő – Történet a Tiltott Város árnyékából a Libri kiadásában, keménytábla, védőborító és 700 oldal. Szépséges termék és jó az illata. Utóirat: A könyv szép, ám kár volt a fáért ami életét adta ezért. Nem ajánlom.

Tovább olvasom »

Az ember akit Ovenak hívtak.

Az ember akit Ovenak hívtak. Frederick Backman szerelemből, szeretetből, emberségből, barátságból szőtt színes takarót, esténként és amikor tehettem bújtam sorai közé, betakart és elvarázsolt. Végére értem és igazán megkönnyeztem, férfiasan azt mondtam magamnak, csak a füst szállt a szemembe. Füst, amit nem is fújok. Olvassátok el.

Tovább olvasom »

Egymás ellen

Fredrick Backman Egymás ellen. A politikus aki mindig szembe megy az áramlattal és ebből kovácsol sikert. Most éppen csapatot a szétrugdalt maradékából. Elején vagyok, de érdekesnek tűnik a kísérlet.

Tovább olvasom »

Szerotonin

Houellebecq: A világ ugyanolyan lesz, csak rosszabb. Houllebecq új könyve a Szerotonin már vagy két hónapja vár a polcomon. Arra készültem, hogy április ötödikétől két hétig Hurghadán olvasok, ezt is többek között. Hát nem. Azóta is vár engem a könyv, én a könyvet nézem és kondicionálom magam, mert Houllebecqet olvasni erőt, mentális erőt igényel. Készülök rá és azt gondolom két hónap meditálás után már kisimul a lélek, alkalmas a gondolkodás, az érzelem, az öröm.

Tovább olvasom »