Húszhúsz tízhúsz, húszhúsz tízhúsz játékos dallammal lökdösi a napot reggeli útján. A könnyebbik utat választja már egy ideje, nem erőlteti a meredeket, komótosan, lankásan, ahogy én is szeretem. Könnyedén, nem szívdobogtatóan. Dolgozik lapos útján, húzza fel a fűre a harmatot és a hideget. Egycsapásra vizes lesz minden, és visszaesik a hőmérséklet egy fokot. Csörögnek a földön a diófa levelei, a cseresznye még haragos zölden hadakozik a hideg reggellel, az őszibarack ezernyi keskeny pengével védekezik míg óvatosan tépkedi róla az idő, szeret, nem szeret, igazán, szeret, nem szeret, igazán.
Gombákkal keveredve igyekszik az ég fele a fű, mintha soha nem lenne ősz. Mint a drogos, akit hajt a cucc, pedig nem akarja.
7 óra 20′ erősen párás, de nem annyira hideg a levegő 
látszik a pára az üvegház falán 
Itt is látni, a fű felett könnyű pára lebeg. 
