Juhász László

Hónap: 2020 szeptember

2020. szeptember 22.

2020. szeptember 22.

Az ember akit Ovenak hívtak. Frederick Backman szerelemből, szeretetből, emberségből, barátságból szőtt színes takarót, esténként és amikor tehettem bújtam sorai közé, betakart és elvarázsolt. Végére értem és igazán megkönnyeztem, férfiasan azt mondtam magamnak, csak a füst szállt a szemembe. Füst, amit nem is fújok. Olvassátok el. Még nem olyan sötét ez a reggel mint amilyen fekete lesz nemsokára. Hat óra, karcsú 11 fok, száraz minden. Tiszta az ég, erősen világítanak azok amiknek ez a dolguk. Heteknek tűnnek, pedig csak néhány napja, hogy nem jártam zöldjeim között, ezért látszik a másság. Alig néhány napja ültettem a retket és nida, hogy mutogatják magukat. Retek lesz ebből akárki meglátja. Voltunk néhány napot a Bükkben, zöldben, napsütésben, friss levegőn patakcsobogásban, beton...

bővebben
2020. szeptember 27. vasárnap

2020. szeptember 27. vasárnap

Szépséges, szőke vasárnap. Csendes, napsütötte kerti nap. Ültettem borsót, közé dughagymát, ezt már a tavasznak készítem. Indítottam egy B csapatot retekből az üvegházba(n), szűk két hét van a két csapat indulása között, ha úgy lesz, akkor folyamatosan lesz friss retek. Ha meg nem, hát akkor volt egy szép vasárnap délelőttöm. Cimkéztem a dátumot, leírom, hogy feledésbe ne menjen. Bámulok a paradicsomok előtt, itt a véletlen kísérletem visszaigazolása. Történt, hogy július végén a magról hajtatott Torro olasz paradicsomok palántáit két ágyásba ültettem. A különbség a talajtakarás. Az egyik ágyás földjét betakartam Nortene Jutesol lebomló papír takaróval (a szponzori pénzt a számlámra kérem), a másik ágyást nem. De, hogy ezt igazán miért tettem, azt nem tudom, csak motoszkált bennem valami...