Az ember akit Ovenak hívtak. Frederick Backman szerelemből, szeretetből, emberségből, barátságból szőtt színes takarót, esténként és amikor tehettem bújtam sorai közé, betakart és elvarázsolt. Végére értem és igazán megkönnyeztem, férfiasan azt mondtam magamnak, csak a füst szállt a szemembe. Füst, amit nem is fújok. Olvassátok el. Még nem olyan sötét ez a reggel mint amilyen fekete lesz nemsokára. Hat óra, karcsú 11 fok, száraz minden. Tiszta az ég, erősen világítanak azok amiknek ez a dolguk. Heteknek tűnnek, pedig csak néhány napja, hogy nem jártam zöldjeim között, ezért látszik a másság. Alig néhány napja ültettem a retket és nida, hogy mutogatják magukat. Retek lesz ebből akárki meglátja.
Voltunk néhány napot a Bükkben, zöldben, napsütésben, friss levegőn patakcsobogásban, beton lovas teknőben a Szalajka közepén. A nyolc kilométer csomókat rakott a lábamba, néztem, hogyan is lesz ezekkel, akkor amikor Bori az elsős, végig táncikálta a teljes napot, letöltött vagy tizenhat kilométert. Kicsit kábult szombat este, kőkemény, alhatatlan ágy és csend. Sok csend és történtek még dolgok.Úgy írnám, hogy csúfos kudarcot vallottam sosem létezett pedagógiai képességeim terén, de miután ez a tagadás tagadása lenne és itt már olyan filozófiai pályára tévednék ahol nem vagyok otthon, ezért inkább csak azt írom, hogy három és fél éves unokám nemes egyszerűséggel mutatott rá, mekkora balf@sz vagyok. Történt, hogy pénteken este nyolc órakor sötétben és már elég hűvös időben Gergő mindenáron homokozni akart. Ezt kellő határozottsággal és hangerővel adta az egész Hotel tudtára. Ezt valahogy megoldották, ám de, reggel, még pizsiben, Gergő aki nem felejt, folytatni akarta amit nem hagytak neki este. Nosza, gyerünk Gergő irány a homokozó, pizsamában 2 fokban. Gondoltam, kilépünk és a gyerek azt mondja, hideg van menjünk vissza, nem mondta. Én mondtam, hát nagyot zuhantam. Vigyáznom kell.
0 hozzászólás