Folyamatos harcban állok. Harcolnak velem a tárgyaim. Sok kis gonosz, hol fekete, hol még feketébb, hol sárga nyelük van és úgy tudnak elbújni, hogy néha az őrületbe kergetnek. Bele. Most is, IDE TETTEM, tegnap reggel ide tettem. Keresem azt a helyes kis szemző kést, amivel az almát vágom ketté a rigóknak. Szemzőkés, suttogom kedvesen, micsoda név ez: szemzőkés, hát lehet ezt kedvesen, csalogatóan suttogni? Talán oltókésnek kellene keresnem? Toll a fülébe. Hol van??? Rigó, lehet, hogy ma egyben kapod meg az almát? Megvan, hóhóhóó, itt van. Kis gonosz, lefele fordult, hogy a hajnali félhomályban ne lássam meg a fehér feliratot. És a telefon, a kocsikulcs, a tárcám. A tárcám, külön játékot kreál. Saját szabályokkal, mint az unokám, mikor nem nyerésre áll. Változnak a szabályok. Nincs nálam...

Deresre húzta az idő a türelmetlenkedő nárciszokat, tulipánokat, húzom a csíkot a dérben, megyek hátrafele a rigókhoz. Két kezemben egy-egy fél alma, egy galamb is várja már, kicsit hátrébb. A szép magyar beszédről tartottam egy rövid mozgóképes prezentációt a rigóknak, gondoltam pofon verem, mint Makarenkó Zadarovot, de hát egy rigót nem lehet pofon verni, kis gonoszsággal billegtettem kezemben az almát, duruzsoltam, szépen, jó reggelt. Geci, adjad már. Talán mégiscsak megpróbálkozom a pofonnal. Ma is működő Szaratov hűtőgép, Szokol rádió, nem beszélve a Kalasnyikovról, búvár szivattyúk, színes televízió, sorolom magamnak a meggyőzőnek szánt érveket a Vlagyimir Szputnyik vakcina biztonsága mellett(?) Belka és Sztrelka is visszajöttek a Szputnyik 5.-el, kiskutyáik is lettek, bár azt nem...

Hideg, szürke, téli délután. 1983 január eleje. ÉGSZI-Aranykalász MGTSZ nyomdaüzeme a Szarvas Gábor úton. Topisan fényesre lakkozott varia maradékokból összerakott irodámba bekopogott a titkárnőm - mert akkor nekem az is volt - szóval bejött és rémülten gyűrött arccal közölte, két elvtárs keresi az igazgató urat, elvtársat. Két rendőrtiszt, az egyikük őrnagyi rangban, a másikra nem emlékszem mit is mondott. Csillag nem volt rajtuk, civilben voltak. Hellyel kínáltam őket, nem mintha kínálásra vártak volna. Szürke csend volt, ültek a poros, bolyhos, egyik narancs sárga zöld a másik piros, zöld csíkkal rondítva fotelekben, szóval ültek és röntgen szemekkel bámultak. Ültek a kisebb nagyobb sérülésekkel tarkított dohányzó asztal, egy hamutartó, egy doboz Marlboro mögött. Néztek engem. Akkor...

Langyosodik, 4/9 fok van, nedvesen csillog a fű, a rózsák, a rügyek, a picinyke próbálkozások. Kedves nedvesség várja a melegedő napocskát, hogy tavaszi nektárt árasszanak mindenbe. Erősen zöldül a fű a tövénél, mint a megkopott festés a fejen, hosszú, elbarnult szálak búcsúznak a téltől, néznek rám megadóan, mikor vágsz már le, vár a komposzt, hogy forogjunk, hogy legyen belőlem erő őszre a fák alá.Geci, néz rám a rigó lehetetlenül eltekert fekete fejéből fekete szemmel, hol az almám? Régebben, emlékszem még, volt alany, állítmány, tárgy, baszdmeg. Ma csak azt hallom geci. Csak így, Geci. Alany, állítmány, tárgy elveszett. Van még: aGecibe. Erősen kell figyelnem gyöngülő hallásommal, hogy az elmotyogott gecik között megtaláljam és értelmezzem az alanyt, az állítmányt és azt, hogy mi/ki...

Rásegítek a pirkadásra egy lámpával, megyek hátra, lassúzás nélkül, egyenesen az üvegházba. Nyolc fok bent, nulla fok kint. Világítom a palántákat, nézem, nézem, de csak azt látom, amit tegnap. Hát persze, mit is akarnék, két nap alatt bújjon ki? Az ember hisz a csodákban és várja. Bezárom az ajtót, hallgatom a madarakat, itt vannak a rigóim is, nem adok almát, ott a tegnapi, több nap, mint kolbász, vagy alma. Mindegy, nem kívánt törlendő.Arra, az autópálya zúgása felett már fényesedik az ég. Nulla fok van, de nem fázik a fejem, tavasz lesz ma, biztosan.„Don’t try” „Ne próbáld, csináld” olvasom a Ponyva fülében. „Don’t try” „Ne erőlködj” olvasom a Tótumfaktum fülszövegében. Ne próbáld, olvasom a google fordítóban. Nekem, így hetven felett a ne erőlködj tetszik, de nincs távol tőlem a „ne...

Ezennel megnyitottuk az idei tavaszi fesztivált, ezen a néhány száz négyzetméteren. Bevilágítottuk fényes napsugárral, életet tettünk az üvegházba több tucat palánta képében. A régen eltervezett épület bővítésnél is dolgoznak. Megérkezett Bukowski Tótumfaktum és a Ponyva, várom A semmitől délre és a Macskák antikvár példányait. Most Bukowski időszak következik a könyveim között. Murakami után Bukowski, köztük néhány feledhető alkotás.Itt a tavasz, lassan egy éves a vírus őrület, morzsoljuk a napokat, van még 66 hetünk a Pfizerig, mi az nekünk, száll az idő. Kicsit nehezen jön össze az egy hétvége alatt mindenkit beoltunk plakát szöveggel. Itt a fényes napsütés, fákon a rügyek sikongatnak, itt vagyunk, itt vagyunk, mutatja magát picinyke barack bimbó, cseresznye virág készülődik. Rózsák...

Folyamatos harcban állok. Harcolnak velem a tárgyaim. Sok kis gonosz, hol fekete, hol még feketébb, hol sárga nyelük van és úgy tudnak elbújni, hogy néha az őrületbe kergetnek. Bele. Most is, IDE TETTEM, tegnap reggel ide tettem. Keresem azt a helyes kis szemző kést, amivel az almát vágom ketté a rigóknak. Szemzőkés, suttogom kedvesen, micsoda név ez: szemzőkés, hát lehet ezt kedvesen, csalogatóan suttogni? Talán oltókésnek kellene keresnem? Toll a fülébe. Hol van??? Rigó, lehet, hogy ma egyben kapod meg az almát? Megvan, hóhóhóó, itt van. Kis gonosz, lefele fordult, hogy a hajnali félhomályban ne lássam meg a fehér feliratot. És a telefon, a kocsikulcs, a tárcám. A tárcám, külön játékot kreál. Saját szabályokkal, mint az unokám, mikor nem nyerésre áll. Változnak a szabályok. Nincs nálam...

Deresre húzta az idő a türelmetlenkedő nárciszokat, tulipánokat, húzom a csíkot a dérben, megyek hátrafele a rigókhoz. Két kezemben egy-egy fél alma, egy galamb is várja már, kicsit hátrébb. A szép magyar beszédről tartottam egy rövid mozgóképes prezentációt a rigóknak, gondoltam pofon verem, mint Makarenkó Zadarovot, de hát egy rigót nem lehet pofon verni, kis gonoszsággal billegtettem kezemben az almát, duruzsoltam, szépen, jó reggelt. Geci, adjad már. Talán mégiscsak megpróbálkozom a pofonnal. Ma is működő Szaratov hűtőgép, Szokol rádió, nem beszélve a Kalasnyikovról, búvár szivattyúk, színes televízió, sorolom magamnak a meggyőzőnek szánt érveket a Vlagyimir Szputnyik vakcina biztonsága mellett(?) Belka és Sztrelka is visszajöttek a Szputnyik 5.-el, kiskutyáik is lettek, bár azt nem...

Hideg, szürke, téli délután. 1983 január eleje. ÉGSZI-Aranykalász MGTSZ nyomdaüzeme a Szarvas Gábor úton. Topisan fényesre lakkozott varia maradékokból összerakott irodámba bekopogott a titkárnőm - mert akkor nekem az is volt - szóval bejött és rémülten gyűrött arccal közölte, két elvtárs keresi az igazgató urat, elvtársat. Két rendőrtiszt, az egyikük őrnagyi rangban, a másikra nem emlékszem mit is mondott. Csillag nem volt rajtuk, civilben voltak. Hellyel kínáltam őket, nem mintha kínálásra vártak volna. Szürke csend volt, ültek a poros, bolyhos, egyik narancs sárga zöld a másik piros, zöld csíkkal rondítva fotelekben, szóval ültek és röntgen szemekkel bámultak. Ültek a kisebb nagyobb sérülésekkel tarkított dohányzó asztal, egy hamutartó, egy doboz Marlboro mögött. Néztek engem. Akkor...

Langyosodik, 4/9 fok van, nedvesen csillog a fű, a rózsák, a rügyek, a picinyke próbálkozások. Kedves nedvesség várja a melegedő napocskát, hogy tavaszi nektárt árasszanak mindenbe. Erősen zöldül a fű a tövénél, mint a megkopott festés a fejen, hosszú, elbarnult szálak búcsúznak a téltől, néznek rám megadóan, mikor vágsz már le, vár a komposzt, hogy forogjunk, hogy legyen belőlem erő őszre a fák alá.Geci, néz rám a rigó lehetetlenül eltekert fekete fejéből fekete szemmel, hol az almám? Régebben, emlékszem még, volt alany, állítmány, tárgy, baszdmeg. Ma csak azt hallom geci. Csak így, Geci. Alany, állítmány, tárgy elveszett. Van még: aGecibe. Erősen kell figyelnem gyöngülő hallásommal, hogy az elmotyogott gecik között megtaláljam és értelmezzem az alanyt, az állítmányt és azt, hogy mi/ki...

Rásegítek a pirkadásra egy lámpával, megyek hátra, lassúzás nélkül, egyenesen az üvegházba. Nyolc fok bent, nulla fok kint. Világítom a palántákat, nézem, nézem, de csak azt látom, amit tegnap. Hát persze, mit is akarnék, két nap alatt bújjon ki? Az ember hisz a csodákban és várja. Bezárom az ajtót, hallgatom a madarakat, itt vannak a rigóim is, nem adok almát, ott a tegnapi, több nap, mint kolbász, vagy alma. Mindegy, nem kívánt törlendő.Arra, az autópálya zúgása felett már fényesedik az ég. Nulla fok van, de nem fázik a fejem, tavasz lesz ma, biztosan.„Don’t try” „Ne próbáld, csináld” olvasom a Ponyva fülében. „Don’t try” „Ne erőlködj” olvasom a Tótumfaktum fülszövegében. Ne próbáld, olvasom a google fordítóban. Nekem, így hetven felett a ne erőlködj tetszik, de nincs távol tőlem a „ne...

Ezennel megnyitottuk az idei tavaszi fesztivált, ezen a néhány száz négyzetméteren. Bevilágítottuk fényes napsugárral, életet tettünk az üvegházba több tucat palánta képében. A régen eltervezett épület bővítésnél is dolgoznak. Megérkezett Bukowski Tótumfaktum és a Ponyva, várom A semmitől délre és a Macskák antikvár példányait. Most Bukowski időszak következik a könyveim között. Murakami után Bukowski, köztük néhány feledhető alkotás.Itt a tavasz, lassan egy éves a vírus őrület, morzsoljuk a napokat, van még 66 hetünk a Pfizerig, mi az nekünk, száll az idő. Kicsit nehezen jön össze az egy hétvége alatt mindenkit beoltunk plakát szöveggel. Itt a fényes napsütés, fákon a rügyek sikongatnak, itt vagyunk, itt vagyunk, mutatja magát picinyke barack bimbó, cseresznye virág készülődik. Rózsák...