Rásegítek a pirkadásra egy lámpával, megyek hátra, lassúzás nélkül, egyenesen az üvegházba. Nyolc fok bent, nulla fok kint. Világítom a palántákat, nézem, nézem, de csak azt látom, amit tegnap. Hát persze, mit is akarnék, két nap alatt bújjon ki? Az ember hisz a csodákban és várja. Bezárom az ajtót, hallgatom a madarakat, itt vannak a rigóim is, nem adok almát, ott a tegnapi, több nap, mint kolbász, vagy alma. Mindegy, nem kívánt törlendő.Arra, az autópálya zúgása felett már fényesedik az ég. Nulla fok van, de nem fázik a fejem, tavasz lesz ma, biztosan.„Don’t try” „Ne próbáld, csináld” olvasom a Ponyva fülében. „Don’t try” „Ne erőlködj” olvasom a Tótumfaktum fülszövegében. Ne próbáld, olvasom a google fordítóban. Nekem, így hetven felett a ne erőlködj tetszik, de nincs távol tőlem a „ne próbáld, csináld” olvasat sem. A Nők után azt gondolom, hogy Bukowski sírján lévő felirat inkább a „ne erőlködj” lehet. Két csinos, francia alakú könyvet küldött nekem a Libri.hu. A „jókézbevenni” könyveket kicsit volumenizált, chamois, cremy színű belívre, a borítókat GC1 jellegű kartonra, füllel készítették kollégák. Hanem a borítók színe, az, ami hajnalban felébresztett. Nem tudom a két különböző kiadó, két különböző évben és két különböző nyomdában készített könyvei szerkesztőinek elképzelését. Mindkét könyv pantone 179 színt hordozza, azzal, hogy a Tótumfaktum P1797, kicsit vörösebb árnyalatú. De, bocs, ez csak szakmai izé. „Ne próbáld, csináld” volt a gondolat, amivel éltem az első hetven évet. Építettem, sokat (nem vállalkozás jelleggel, inkább csak balfaszságból) céget szerveztem, futtattam fel, megrendelőkkel tárgyaltam. Kollégákkal küzdöttünk az élet, a konkurencia és a körülmények ellen, hogy fennmaradjunk. Igyekeztem egyenes maradni, ez jobbára sikerült. Fejem egy franciakockás füzet jobb és bal oldala. És mindez egy éve leállt, oly hirtelen, hogy a biztonsági öv egészen belém vágott, sőt még a légzsák is pofán vert.Mikor elhalt a csörgés, sikongás, felszállt a füst, lesepertem az üvegcserepeket a hajamról, letöröltem a hideg verítéket a homlokomról és volt érkezésem körülnézni, nem láttam semmit. Egy láthatatlan valami törte össze eddigi/addigi életünket. Hogy mennyire, azt még nem is látjuk. Így egy évvel az új kezdetek után sem látjuk, mi is történt, az meg különösen nem látszik, mi fog történni.Kikászálódtunk a romból, körbejártuk, szemléltük, lapozgattunk az ígéretekben, a használati utasításban, nem lesz itt semmi baj. Jön a vontató, helyrehozzák.Nem, ez a szekér elment. De egyenesen a bontóba. Bontják szorgalmasan. Ez a szekér szétesett, de az ostor, az ostor az megmaradt vakcina képében. Suhogtatják is szorgalmasan. Díszes ostor, felcímkézve ezzel azzal, nyelén egy migráns képet mutató kezdetleges, elkopó faragás. Az ostorhegy, a csattanó mi más is lehetne, mint Soros. És a vendégnyaka, az ostornak (mert ilyen is van neki) – hogy szép járású legyen a karikás -, Gyurcsányt formáz. Szétfolyik az olaj, kiesett a motor, sanda nepperek kerülgetik ezt a romot.Eltartott egy darabig míg készséggé nem vált, hogy ez már egy új világ amire egy év után ébredtünk. De a nap süt, a palántákat el kell ültetni, a gyepet meg kell szellőztetni, a munkát el kell végezni, az épületet fel kell építeni, a késztermékeket szállítani kell, a kenyér is elfogyott. Élni kell, de „ne erőlködj”.
0 hozzászólás