Folyamatos harcban állok. Harcolnak velem a tárgyaim. Sok kis gonosz, hol fekete, hol még feketébb, hol sárga nyelük van és úgy tudnak elbújni, hogy néha az őrületbe kergetnek. Bele. Most is, IDE TETTEM, tegnap reggel ide tettem. Keresem azt a helyes kis szemző kést, amivel az almát vágom ketté a rigóknak. Szemzőkés, suttogom kedvesen, micsoda név ez: szemzőkés, hát lehet ezt kedvesen, csalogatóan suttogni? Talán oltókésnek kellene keresnem? Toll a fülébe. Hol van??? Rigó, lehet, hogy ma egyben kapod meg az almát?
Megvan, hóhóhóó, itt van. Kis gonosz, lefele fordult, hogy a hajnali félhomályban ne lássam meg a fehér feliratot. És a telefon, a kocsikulcs, a tárcám. A tárcám, külön játékot kreál. Saját szabályokkal, mint az unokám, mikor nem nyerésre áll. Változnak a szabályok. Nincs nálam mindennap, mert a Kertben nem hordom, ott még nem igazoltatnak, az oltási igazolásom másolata a zsebemben, ha egy galamb rámszarva mégiscsak elkérné. De a fekete, 40 éves tárcám, talán a kora okán, külön partit játszik velem. Pedig megvan az állandó helye. Hol itt, hol ott, de állandóan van valahol. Én meg keresem. Az álló szekrény második polcán, ott a helye, a többi gonoszul sötét izék között. Ha ott nincs, akkor a kabátomban van. Mi volt rajtam? Jó kérdés, egy kabátom van. Nincs benne, ekkor már végig fut a fejemben a rémület, ha pótolni kell a kis plasztik kártyákat…. Talán az autóban maradt. De miért lenne az autóban, nem veszem ki a kabátomból. Tán a Metróban maradt? A boltban? De nem is én fizettem… Ekkorra már a víz is ki szokott verni. Konyhapult. Nincs. A faszba, itt is ez a sok kacat, de persze a tárcám…. Visszaveszem a bakancsom, mert ugye levettem ha bemegyek a lakásba, mindegy akkor ma nem megyek sehova, bassza meg. És ekkorra jön Anikó, kezében a tárcával. Hol volt, hol volt ez a minden hájjal, gonoszsággal felvértezett kis geci? Ahova tetted, az álló szekrény második polcán a sok kis fekete izé tetején.És van még nekem telefonom, kulcsaim, szemző késem, kis lapátom, homokozó formám. Nem is beszélve a távirányítókról.Nehezen jön a tavasz, a madarak is türelmetlenkednek, itt van-e, nézzed csak, világosodik, pirkad már fél hatkor és a sárga ráfagy a csőrömre. Pici kis színesedő virágok lámpáznak a hajnali szürkében, a száraz földön. Esőt kívánna a Kert. Langyos meleg esőt. Sokat, hogy rajtot vegyen minden, akinek már nagyon mehetnéke van.De még mínusz három van kint és plusz három bent az üvegházban. Úgy hozta a tegnapi napom, nem mentem sehova, kerti babra volt. Hűvös volt, de bent az üvegházban kellemesen húsz fok felé emelkedett amikor hajlandó volt sütni is egy kicsit a napocska. Útnak indítottam új retket, kétfélét, bele a jó palánta földbe, újabb paradicsomokat, petúniát. Szólt a rádió, ketten voltunk, Para-Kovács a maga elviselhetetlen lábszagú szövegével, de ez ott, a föld illatú kezeimmel a mérhetetlenül pici magvakat sorjázva egészen elviselhető volt. Hallgattam ezeket a szörnyű híreket, milyen tempósan emelkednek a negatív számok. Talán más rádiót kellene hallgatnom, olyat, ahol minden jó és szép, olyat, ahol Brüsszel a vakcina balfasz, olyat, ahol a mostani 11 ezres kórházi terhelés csak a fele a kapacitásnak, mertháthiszen akár húszezer embert sem hagyunk az út szélén.De nincs semmi gond, minden rendben van. A nap is ki fog sütni. És nagy baj itt nem lehet ha Ethno-fitness programra is van 12 millió forintom. Ez annyira tetszett, hogy ezt fel is olvasom nektek.
0 hozzászólás