Sötét hajnal van, ülök a számítógépem előtt, a maszkot levettem, rajtam volt míg tömegközlekedtem. Bár csak egy megállót megyek a 43-as lábbuszon és egyedül voltam, de a vírus nem alszik. Sosem alszik a vírus? Kijárási tilalom nuku? Vagy ő múba van azzal, akinek a keze alá dolgozik? Megdumálták? Karácsonyra elmegy a télapóval és majd Vízkeresztkor jön vissza? Vagy mi a szösz (hogy ne írjam mi a fasz) van? Tüskéire felszúrva – mint sündisznó az avarban – bukfenceznek ránk mindenféle okosságok, tudások, rendeletek, törvények. Piros szürke vírusokat vizionálok a hideg levegőben, mint aknák a tengeren. Őrület. De hat.
Szörényiből is kihozta azt, ami mindig is benne volt és tényleg nagy kár, hogy csak énekelte, de nem értette. Sötét van, meredten nézek ki a fejemből, azon gondolkozom, hogy mit is akartam ilyen korán reggel itt a gép előtt. Kaptam egy levelet, fizessek csillió nem tudom én mit, nem tudom én kinek, különben nyilvánosságra hozzák, hogy pornót néztem és közben maszturbáltam, mindezt a kamerán keresztül felvették és hűha, meg minden. Kértem, előbb küldjék el nekem, hátha szerkesztenék rajta valamit. Fagyott az éjjel, mínusz kettő a mutatott hőmérő. Digitális ez is, mi más lenne, mint az életünk. Világosodik, körbe járom a kertet, már nem kockáztatom a papucsos sétát, bakancs van a lábamon, pulóver a vállamon, sapka a fejemen. Szépen megy el az ősz, szépségesek a fák, rakják a lábukhoz a nyári díszeket, úgy is mondhatnám, hullanak a levelek. Készülve a hosszú álomra.
A dália lehajtott fejekkel fogadja sorsát, ha sárkányom lenne, hét fejű, az is így fogadná a Királyfi kardját? Lehajtott fejekkel? Kipróbálnám, bár nem vagyok Királyfi, ha mástól nem ezt a feleségemtől biztosan tudom, bár néha annak szólít, de tudjuk, mit is jelent ez. Vörös a körtefa levele, meddig tartja magát? Már süt a nap, hidegen, fényesen, ezt is szeretem. Meredtre dermedt zöld poloska a falon. Kriszta biztosan melegebbre helyre vinné. Szegénykét. Ennek itt, most más sorsot hozott a vírus. A vírus az oka mindennek, mi más, a vírus nyitja szemünket, tisztíccsa értelmünket, megértjük és megtanuljuk mi a Család és mi a Közpénz. Hogy csak a legfontosabb kopjafákat említsem védekezésünk útján. Műköcsögfa köcsögein csillog a napfény, álldogálok alatta, mélyeket lélegzem, kevés az autó, nincs zaj és büdös, szombat reggel van, nem akarózik bemenni, hetekig sötét és vizes volt minden
és most végre Süt a nap, hideg van. Tisztulhat a levegő, tisztulhatna a gondolat az értelem. Nem fog. Összefogni, az lesz. Mindenki mindenkivel. Tűz a vízzel, gerinc a csigával, csóri a gazdaggal. Látják-e, hogy ez a végső harc elkésett? Látják-e, hogy jól eleresztett ellenzék mű vérrel fröcskölt tohuvabohujának tűnik mindez? Harminc elvesztegetett év – mellesleg az életem -, jobbágy sorban töltött száz évekre rápakolt negyven év langymeleg semmittevése, harminc év káosz. A társadalom szétfoszlik mint a cloroxban felejtett konyharuha. Új kell, újat kell építeni, de tíz év cunamijának hullámain vergődő csoportoknak épp csak a feje látszik. Amíg hagyják, a díszlet kedvéért. Látják-e, hogy évekre előre eldőlt a sorsunk? Két és fél milliárd Eurót felvenni nem egy ad-hoc döntés, fél év munka biztosan van benne. Rég eldőlt már hogyan és miként.
Ps.: Bodnár Zoltán – az MNB volt alelnöke – az ATV 11.23-i adásában elmondott szavai alapján lehet arra gondolni, hogy ez a hitelfelvétel mégsem valami “mesterterv” része, inkább csak egyfajta biztosíték lehetett, ad-hoc jelleggel. Meglehet, azonban az én fejemből nem akarózik kimennie annak a gondolatnak, látva az “ellenzéknek” nevezett izét, hogy mégis jó előre lerendezett a sorsunk és életünk.
Süt a nap, hidegen, fényesen. Nincs dolgom, de keresek valami babrálhatót. Megtárgyaljuk a paradicsomokkal, ennyi volt, mentek pirulni az üvegházba és ha már kifér az ujjacskátok a palántázó asztal résein, akkor hamm bekaplak. Úgyhogy igyekezz.
Süt a nap, körbejárom a grillsütőt, leveszem a takarót, rendben van ez. Holnap is sütni fog a nap, csináljunk egy grill ebédet szabadban, forraltborral, jó sokkal. Szóltak, menjünk Könyvesboltba Petrával, pénztárcával. Szívem repes, írnám bénán, de inkább csak szemöldököm emelgetve örülök némán, tárom szívem, s tárcám; induljunk izibe. Mit nekem a vírus, mit nekem a karantén, könyvesboltban voltunk az unokámmal, könyvet választott magának, többet is és én is becsempésztem a zacskóba Auster Timbuktu könyvét. Nyiladozik a világ, van remény, talán nem élünk hiába. Fussunk egyett, legyen kerek a nap.
0 hozzászólás