Jó reggelt, ugrál a rigó a kopasz diófa ágain. Éppen, hogy csak látom fekete formáját. Ugrál ágról ágra. Legyező farkával, fékezi lendületét, nem esik csőrre, ahogy jön lejjebb és lejjebb. Vidáman fütyüli a tavaszt. Nézem, ahogy ereszkedik, jó a kedve. Ezt a baromságot, mitől lenne jó a kedve egy fekete rigónak. Csak én húzom az érzéseimet rá, a madárra. Nekem van jó kedvem, hat óra és már erősen virrad, látom a napot, nulla a fok, de jön „vidáman” a langyosodó, felkelő napocska. Az én kedvem jó, a rigó csak végzi, amit a természet írt neki. Nézem, nekem biztosan nem menne az ágról ágra ereszkedés, lefele a megcsipkedett alma felé. Recsegnének, törnének az ágak, a lendületemet sem tudnám olyan ügyesen fékezni, mint ez a szépfekete madár. Ettől kicsit laposodott az érzés görbém, de bízom benne, hogy rövidesen meredeken emelkedni fog. Mindannyian Müller Cecília kezében vagyunk. Irigylem ezt az egyszerű menetet, megveszem a csillió darab „egyszermajdjóleszvalamire” vakcinát, majd azt mondom ennek a rosszul fizetett közalkalmazottnak, drágám, innentől tiéd a pálya. Egyre tisztábban látszik a meztelen dió gombás törzse. Hüvely gomba, láb gomba, lehet, hogy domesztikálni kellene a diófát, nézzen tévét, rendeljen magának neten, a piros ruhás nagyon kemény csajtól valamit. Ami ugyan csak a gyártónak jó, de annak aztán nagyon.Világos van már, magasabban jár és futtában tolt ide a napocska vagy két fokot, osszátok be, szólt és fenyő takarásában kacéran elindult felfelé. Rám nézett, az egészen biztos, kiiszom a csipkebogyó teámat, csak úgy, hidegen erjesztve, megtörlöm a szám, körbe nézek, nekem szólt ez a kacér pillantás? És elindulok utána, mert én mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem.
Juhász László
0 hozzászólás