“Április négyről szóljon az ének, felszabadulva zengje a nép.”Akkor, 1970 április negyedikén hajnalban is ilyen hideg volt, amikor kimenő egyenruhában, tiszti egyenruhában álltunk a Felvonulási téren, szarrá fagyva, hogy érctorokkal köszönthessük Csémi Károly vezérkari főnököt, hogy „Erőt egészséget vezérezredes elvtárs”, aki aztán Gagarin autójával végig pöfögött a díszszemle előtt és engedély adott Hazánk felszabadulásának 25.-ik évfordulója alkalmából megrendezett katonai felvonulás megtartására. Másodéves határőr tisztiiskolásként valahol ott, akkortájt lett elegem ebből/abból az egész hacacáréból. Ötven év után akár azt is írhatnám, a rendszerből lett elegem és ez persze nem lenne igaz. Semmit sem tudtam a rendszerről, tudtam, de gondolatom sem volt az 1968-as elvtársi segítség nyújtásról, amit a varsói szerződés tagjaként nyújtottunk a Cseh elvtársaknak. A szegedi jugó piacon seftelő emberekkel sörözésből is csak annyi jött le, hogy milyen fasza ingeket lehet ott venni néhány tallérért.
Ám mégiscsak igaz, hogy a rendszerből lett elegem. Abból a rendszerből, ami abból állt, hogy kuss. Katona vagy, parancs van és végrehajtás. Nem értelmezzük, nem gondolkozunk azon amit kaptál, végrehajtod.A Főiskola második évének végén leszereltem. Nem volt ez annyira egyszerű dolog, mint ahogy ezt ide leírtam, ám segítségemre volt egy elbaszott lőgyakorlat, aminek a végén konkrétan megsüketültem és hónapokig alig hallottam valamit. Húsz éves voltam, enyém volt a világ. Próbáltam élni vele és lett belőlem – nyomdaipari kéziszedő szakmám okán – seg. üzletkötő egy külkereskedelmi vállalat író-nyomó papír főosztályán, ahelyett, hogy elfogadtam volna a Jogi egyetemi felvételt amire a két év elvégzett főiskolai eredményeim, kollokviumok és szigorlatok feljogosítottak. Nappali szakra és én nem akartam hat évet egyetemre járni. „Kűdkihívdbe” beosztásom arra volt jó, hogy megtudjam, nem szeretem ha mások ugráltatnak, olyanok akik teljesítményére nem igazán lehetett felnézni és akkor még udvarias voltam, mert síkhűlyékkel nem tudok még csak sörözni sem.Kanyargós próbálkozások vezettek a TSZ nyomdavezetői székébe és onnan már csak egy ugrás a Sugár és a teljes létbizonytalanság a vállalkozói lét.Élveztem, bizsergett a kihívás, egyszerű dolgok, mint például telefon. Telefonvonal. Mert egy vállalkozásnak nem lehetett telefonja, ha az irodának kivett lakás telefonjáról kiderült, hogy milyen célra használják, pikkpakk lekapcsolták. Elsők voltunk, akik DM levelekkel (nem tudtuk, hogy ez az) kerestük fel illetékes elvtársakat és elvtársnőket azzal, hogy „a gondolattól a megvalósításig” reklámozási gondjait megoldjuk Kitaláljuk és kinyomtatjuk. És az elvtársak, elvtársnők buták és lusták voltak. Akkoriban a propaganda osztályok jellemzően a máshol használhatatlan emberekkel volt teli, mivel állása mindenkinek volt és a munkakerülés büntetendő magatartás.Járom a köreimet ebben 0 fokos nagyon friss reggelben, az üvegházban hat fok van, szépen telt az első éjszakájuk a zacskóból kiszabadított paradicsom magvaknak, süt a fényes nap és április négyről szól a rigó, add már az almámat. Geci.
0 hozzászólás