Egyszer már kitöröltem a linket ami elvitt az Ember akit Ovenak hívtak film vetítésére. De elővarázsoltam és megnéztem. Fenntartásaim vannak a könyvek olvasása utáni filmnézéssel, jellemzően nem tetszenek. Ez volt a kivétel. Visszaadta a könyv erejét és amikor a szélütött Rune rokkant kocsijában ülve – mozgásképtelen, csak a szemei cikáznak értőn -, megfogja a durcás Ove vállán tekeredő visszavett slagot és fogja, erősen visszatartja, nem is tömlőt hanem barátját Ovét, na akkor hasad meg az ember szíve. Nézzétek meg.
Jó az érzés, hagyom, óvom, maradjon, maradjon reggelig. Aztán úgyis eloszlik, mint az októberi köd a reggeli napsütésre.
Kevés a tennivaló a Kertben, inkább csak nézegetem a komótosan csepegő esőt. Nagyon ráérősen nyomja, mintha napokig maradni akarna.
Tervet készítek, mit mikor ültetek és majd palántázok. Rendezem a magos zacskók képét, mellé a szöveges tudnivalót, sorba rakom, majdani méretek és érésidő szerint. Térképet rajzolok az ágyásokról besorolva ki hova kerül. Esős őszi munkálatok a számítógép előtt. Azt is látom mi hiányzik, mi kell még, mit kell majd ültetni, van idő, még csak október elejét írunk.
Elfogy ez a feladat is, marad a hétköznap szürke mesekönyvdarálós szorítása. Távol tartom magam, legyen csak a Kert. Legyen csak a Kert, de könyvet darálni?
Nézzünk egy kis kertet:
0 hozzászólás