Négy tojás a tartóból. Doboz nehezebb vége a maradék tojásokkal vissza a polcra, mert legközelebb meg fog lepni a kibillent tojás a földön. Négy tojás konyharuhára, el ne guruljon mert akkor felmoshatsz. Kis értékű fogadásokat kötök, a négy tojásból mennyi lesz, ami mélyalmos, kapirgálós és friss? Három, vesztettem. Kockázott bacon kedvenc rántotta sütőmben, pici repceolaj alá, de tényleg csak picike. Amikor az emberek várták a vírust és mindenfélével telihalmozták a kamrájukat kedvenc kockázott baconöm is eltűnt. Azóta komoly mutatvány eltalálni, hogy az éppen kapható kockázott állatok víz és zsír tartalma hogyan is alakul. Hétszentség, hogy ha frissen húzott póló van rajtam akkor néhány kocka a hasamon landol, összeprickolva azt. Felverem a tojást és a szemre szépen barnult kockákra öntöm. A tojás kitereli a kockákat a szélére, laza csuklómozdulatokkal visszarendezem, hogy egyenletes legyen. Nem lesz az, de mindegy. Megforgatom, hogy mindkét oldala üveges legyen, mint ekkorra már a szemem, mert Kriszta úgy szereti. Tálalom két személyre. Egy átlagos reggeli, ha nem virslit főzők, akkor rántotta Anikónak és Krisztának. Magamnak egy pohár kefir, 2 alma. Gála alma friss, ropogós. Májusban. Nyilvánvalóan osztrák hűtőházi. Még szerencse, hogy a kamionok járnak, el tudják látni az őstermelőket ősterméssel. Alma mellé 50 gramm rozsos kenyér. Ötven gramm, nem ám 5 deka. Ötven gramm, ez így tudományos, nem ám egy szelet kenyér. 50 gramm; elképzelem amikor főzés közben maszatos kézzel grammozod a lisztet, cukrot. Sokáig nem értettem mi az, 1,5 ek valami. Már tudom.
A vírus sok minden elképzelhetetlen dolgot végbe vitt. Eddig elképzelhetetlen dolgot. Maradj otthon. Lassulj le. Koncentrálj néhány dologra. Munka, család, pihenés. Végezd a munkád továbbra is úgy, ahogy eddig. Tisztességesen, becsülettel, húzd ki a fejed onnan, ahova nem való. Csinálj reggelit az otthonlévőknek. Nincs vasárnap, de lehet együtt reggelizni.
Tegnap Kovács Katit hallgattam az autóban. Táncdal fesztivált rendeztem. Kovács Kati, Illés, Metró. Kócos ördögök, Nem leszek a játékszered, Az utcán, Ó kisleány. Remek volt. Ők is már csak 9 és 12 között vásárolhatnak. Vérszilvafa sor Zsámbék. Elvirágzott már, de még emlékszem a rózsaszín látványra. Felette a Premontrei kolostor romos látványa. Vigyázz, gyalogátkelőhely következik, kereszteződéssel és derékszögű kanyarral súlyosbítva. Van ám itt kuszaság időnként rendesen. A csatorna fedelek úttal való egy síkba hozása vélhetően rohadt nagy mérnöki feladat lehet, mert nem szokott sikeredni. Azután majd felbontjuk, újra készítjük és azután majd újra felbontjuk. Akác, akác, akác fehér és lila, de inkább fehér. Töknél út szélén magányos menyasszony talpig fehér virágfürtökkel megrakva. Álldogál ott még néhány hétig, aztán levetkezik, kezdi elölről.
Bodza, akác, ezeket felismerem, a többi az rengeteg zöld élet, nevét nem tudom, nem is érdekes most, sokkal izgalmasabb, hogy mire nem képes a természet, sárgából és kékből kikeverni ezt a csodát. Pantone skála és gépmester legyen a talpán erre a feladatra, persze egy megfelelő előkészítéssel ez is csak egy nyomnivaló. Lehet(ne). Hosszú szőke haj, ez a Szörényi Levente. Ez a figyelemre méltó hosszú vörös, kerek fenékkel, ez az út szélén áll. Előzékenyen villantok, lassítok, intek – gondoltam, megnézem jobb oldalról is – nem, nem indul. Nem megy át. Igaz nincs is itt semmi. Mit kereshet ez itt, a semmi közepén? Vélhetően nem sokat.
Tinnye, romos a homok szobor. Mi van? Itt mindig láttam valamit a sportpálya mellett? Baj van? Coop áruház, botok, szemüvegek hajlott hátak és fejkendők villám sebesen törnek befelé, egészen biztosan 9 óra van.
Május, gyönyörű hónap. Nézzük mit ígér ez a szombati reggel. A Kormányzó Halála második kötetet biztosan. Erre ma lesz idő. A történet erősen húzza magára az első kötetet, jut eszembe mi is történt, idézi fel és bontja tovább. Új dolgok, új villanások a totálisan ismeretlen, legalábbis nekem, a második világháború előtti történésekből. Mindez egy mai kor életével selymesen összefonva. Csodás. Az autóban azért (is) jó, mert egyedül vagy, jó hangosan énekelhetsz addig amig le nem szakad a saját füled a saját hangodtól. Tegnap, mint Murakami rajongó (nem szeretem ezt a jelzőt. nem rajongok, mi az, hogy rajongó?), szóval mint Murakami könyveinek imádója elpróbáltam egy ilyen Fan klub nyitó perceit és hangosan kiabáltam MURAKAMI MURAKAMI. Hát nagyon hülye volt. A HARUKI már szociálisabb volt.
0 hozzászólás