Felkeltem, már vagy 25.200 alkalommal. Kikapcsolom az órát, a macskát nem tudom kikapcsolni, (bár már többször kerestem rajta valami tekerőt, de csak a karmolásig jutottunk). Nyekereg, tekereg, hiába intem, maradj már csendben, alszanak. A reggeli rituálé, mérleg, bogyó, citromos víz. Nincs citrom, elfogyott. Fel kellene írni mert sosem lesz. Öltözés. A francba, mekkora ez a trikó? Összement, megnőtem? Nem tudom lehúzni a hasamon, pedig már nincs is hasam. Vagy van? Nem. Nincs. Ez nem is az én trikóm. Édes Karola, leszedte a szárítót és elpakolta. Mindegy, már rajtam van. Én le nem veszem. Sokadik reggel már amikor borúra keltünk. Nem esik, kicsit fúj. Mégis szép ez a reggel. Babrálom kicsit a paradicsomokat. Próbálom jóvá tenni azt, hogy egymás nyakára ültettem őket. Kacsolok, Leveszem a nem termő ágakat. Hát persze, már megint az a kapitalista mohóság. Ami nem terem az megy a komposztba. És a harmóniám? És a növekedésem? Könyörtelen vagy. És hiába duruzsolsz itt nekem, ez a te érdeked, kapsz levegőt, több erőd marad… persze, neked paradicsomot hozni. Hát akkor b@zd meg paradicsom. Nem tárgyalunk, kacsolunk. Ja, kezedben a kacsoló kés. Döntesz. Tetszik, nem tetszik. Értesz hozzá, vagy sem, nem érdekes, kezedben a kés. Szerencséd, hogy a paradicsomnak nincs kése.
Ég a nap melegtől pofám szik sarja, tikkadt kecskenyájak legelésznek rajta. Ilyenek mentek már Zsámbék környékén. Szórakoztattam magam. A változatosság kedvéért verseltünk, Radnóti, József Attila. Érdekes nem? Radnótit csak így, Radnóti. József Attila pedig így József Attila. Hogyan is nézne ki így, hogy József. Akkor lehetne már József és a színes szélesvásznú álomkabát. De nem, József Attila volt. Helyén mindenki, árusok árusítanak, rendőrök mérnek, nagyon ideszoktak. Süt a nap, felfényesítette a kukorica leveleit, szőkítette a kalászosokat. Ideje volt már.
Este van, futok. A zene és néhány ez meg az csak beveszi magát a fejembe, hiába védekezem.
Nem tudják, milyen szerencsések azok, akik még a levegőtől is híznak. Ez egy szerencsés adottság. Azok, akik megehetnek bármit, bármennyit és bármikor azok nem tudják micsoda veszélyben vannak a karvalytőke könyörtelen mohóságától, profit éhségétől fenyegetve. Nincs figyelmük az apróbetűkre, mert minek is. Levehetnek bármit az élelmiszeripar által a polcokra rakott szarokból. Bezzeg én, aki két korty levegőtől is képes vagyok estétől reggelig 20 dekát hízni, (mínusz toalett) bezzeg én aztán nézem, bár nem látom, de nézem az apróbetűket is. Nekem vigyáznom kell de így is….. ihatok én akár gyufát is, csak a fogam erősödne tőle.
A kövér ember szép és okos. Vigyáz magára. Fut, diétázik. Mentálisan erős, kitartása végtelen, tudja, hogy küzdelme reménytelen, de csinálja. A fogyozó kövér ember simogatásokat kap az élethez, dicséretek képében, gratulálok, milyen csinos lettél. (lettem?) Egy mindig szikár embernek mit lehet mondani, de szép karó vagy? Az elfogyatkozó embernek kijut a vásárlás öröméből is, vehet új ruhát. Csiszolja az előrelátását, tervszerűségét. Ne dobd ki a régit, hátha belenősz újra.
Kevés gondolat, zene a fülesben. Futok, már visszafele jövök. Ötven perc újra, feszegetem a korlátaimat. Előre gyártom a jóérzést, mikor lefekszem hanyatt, a lábaim sajognak, vállam fáj és ellazul. Olvasok és lekapcsolom a villanyt. Mindjárt itt a reggel csak a sünik hagyják a kutyát aludni.
0 hozzászólás