Mégiscsak kellene már egy elemlámpa, a telefonommal világítani valahogy olyan fiatalos, nem áll rá a kezem. Meg bonyolult. Meg nem is tüntetek. Miért is tenném, hagyom, erőlködöm, hogy elnyeljen Herder filozófiája, így hajnalban különösen nyitott vagyok rá. Az elemlámpát felkapcsolom, és világít, látok. A telefonon olyan állapotba kell hoznom a képernyőt, hogy a lámpácska jelet mutassa, már az egy kihívás, azután erősen meg kell nyomni, ekorra már benne vagyok a sárban.
A bakancsot is elő kellene már venni, de ha ezt megteszem akkor elfogadom, hogy ősz van. Inkább még hadakozom egy kicsit. Topogok a sárban. Csakazértis. Szürke, tízfokos reggel.
Nyár volt még amikor esős égbolt varázsolt elém egy szép szürke, galambszürke zakót, kék ingel kísérve. Ez most inkább egy temetői lófogat takarója, egy lópokrócnak a bánatos durvasága, ahogy lassan mennek a november felé, mögöttük a szürke gyászoló, itt ott röhögcsélő emberekkel akik utolsó útjára kísérik a nyarat, de talán messze még a tél, lesz még levendula ültetés, kert átrendezés, rózsaköltöztetés. Feldobom ezt a nyomorúságosan szürke reggelt egy rántottával. Aprított szalonnakockákkal, kicsit zsíros és vizes, prickol mint a nyavalya. Szedtem kápia paprikát, felszeletelem, megsózom Himalája sóval aminek annyi köze van a lassan leolvadó Himalájához mint nekem. Olyan ez mint a nádcukor. Nagy humbug, vegyipari termék. Talán ez a négy tojás valódi. Feltöröm ügyesen, az arány jó, négyből csak egy az avítosan folyós. Tudom hol vettem. Őstermelőnél, na hisz. Tálalom a rántottát két felé. Szeletelt kenyér a kosárban, magamnak egészségesen, főtt tojás, halkonzerv és az izgalmas abonett szelet. Egyre szürkébb az ég, nem hoz napsütést a délelőtt pedig mennem kell. Autózni fogok ismét a Pilis felé, mint ahogy tegnap is. Violetta a Kaméliás Hölgy volt velem, La Traviata. Néztük a zsámbéki hosszú egyenest meredten. Az ösz szétzilálta az út mentén álló fák zöld falanxát. Hűvös szél körbeölelte, nyalogatta, fülükbe súgva, különb vagy mindenkinél, miért vagy te olyan egyhangú zöld mint a többiek. Válts színt, dobd le ruhád, légy más, tűnj ki a többiek közül, legyél celeb vagy akár mindjárt menő influenszer. Talán a gesztenyefák barnultak zörgősre legelőször és követik a többiek csordában. Gonoszul az útra szórják leveleiket és vihogva nézik ahogy az autók csusszannak a vizes lombokon. Vagy talán csak egyszerűen lassításra szólítanak. Gyors vizit a kertben, a retek bő két hetes szépség, a pritaminok szedésre várnak levelüket ledobva jelzik, hogy elég lesz már, a paradicsomok kérik a fóliát gömbölyödő gyümölcseiknek türelemre intem őket, még jó az idő, mi lesz télen? Látványos a talajtakaró serkentő hatása a hármas ágyásban lévő paradicsomokon. Alkalmazni fogom ezt más növényeknél is. Megállok a levendulák mellett egy bámulásra. Állandó élmény bokrainak fantasztikus zöldje. Azték kéknek neveztem el magamnak, valahol van az agyamban egy Azték ékszer látvány, ott láttam ezt a meghatározhatatlan színű kékeszöldes csoda színt. És még nyílnak a rózsák, zöldül a fű, de már nem nő egy kummát sem. Erőt gyűjt a télre nem pazarolja holmi hiú magamutogatásra.
0 hozzászólás