Rámosolygok az alakra a fürdőszoba tükrében. Szélesre mérem a mosolyt és gyönyörködök szépséges fogaiban. Megkértem a drága, aranyos és fantasztikusan jó kezű fogorvos asszonyt, hogy ugyan készítsenek már nekem egy új szerkezetet, mert ami sikeredett azt nem nagyon kedvelem. Győzködött egy darabig, hogy mennyire jó az. Csinos, úgy áll mint Katiban a baba. Mindez rendben van, de nem. Más a beszéd, beleharapok a saját számba. Mennyivel izgalmasabb ha más harap az ember szájába. És elkészült. Egy halk megjegyzés kiséretében szerelte fel, kezet foghat Tapsi Hapsival. No igen, de ha már hatvankilenc évig görbe, előre álló kapafogaim voltak, akkor már a hátralévő évtizedekre sem akarok mást a számba. Miután eredetileg is így indult ez a projekt, megvoltak az „előtte szkenner” fájlok és lám, elkészült. A felső már rendben lesz, utána az alsót is kritika alá vesszük. Barátkozom magammal. Szóval nézem ezt a pasit ott, a tükörben, reggeli fényesség csillog a szemében, nem, de mondom. Kefir folt a fekete polón, nem baj majd felhúzom a cipzárt a felsőn. Szombat van, ha füvet nem is nyírok, de egy kis szélnyírózás mindenképpen lesz, márcsak hogy a reumás kezemet felhergeljem egy kicsit éjszakára. Na meg a fűnek vélt gazos rész is elszemtelenedett az ágyások körül. fél hét, nem kell fejemre a varázssapka, látni lehet már ebben a felszálló sötétségben. A nap ott szemez a másik oldalon lévő holdal. Bújócskáznak, a hold éppen eltűnik egy felhő mögött, a nap ipiapacsot kiáltva felmászik a fára és ő nyert.
Ébredező napocska 6 óra 30′
..és ugyanakkor a hold
Puhaléptű szobapapucsos járásom nem zavarja azt az öt feketerigót akik a vágásra érett, fűnek nevezett gazban keresgélik a reggelit. Megnézem az üvegházban a hőmérőt, tizennégy fok és kint is tizenkettő van.
Langyos szél fúj, nem is fúj, inkább csak jelzi, itt van ő is. Belenyúlok a paradicsom ágyás földjébe, száraz. Nem gondoltam volna, hogy még az idén össze kell rakni a locsolót. Sok mindent nem gondoltam volna ami most itt van és kergetőzik a széllel. Csak megyek, megyek az események után, gondolkozom, terveket készítek teljesen ismeretlen helyzetekre, beszélgetek magammal, párommal keressük a megfelelő megoldásokat folyamatosan, hogy ne guruljon át rajtunk ez az egész szar. Mert a szar az nem gurul át, az betemet. Brr, de gusztustalan ez így szombat, egy szinte nyári szombat reggel. El is engedem, inkább meglocsolom a paradicsom ágyásokat. Pontozom a teljesítményeket, egyelőre csak a kinézet, virágzás, megjelenés a pontozás tárgya. Határozottan a takart földben sorakozó csapat vezet. Világos lett, meglocsolom a locsolni valót, hallom búg a szivattyú, van víz bőven a ciszternában.
Állok még egy kicsit, nem látom a tegnap reggeli pók családot. A rét közepén sátrat szőttek és ma reggelre tovább álltak. Elmentek, tovább álltak. Nem kezdek mindenféle találgatásokba, mert nekem hetven évesen már a találgatások sem járnak.
Itt maradok a rét közepén a pók család nyomait keresve. De nekem jó itt és a póknak nincs füle. Szeme viszont van nyolc. Vagy kapok egy egyest bioszból. Most nincs több dolgom itt, bemegyek és dolgozom egy kicsit. Magammal viszek egy kis levendula illatot, reggeli napfényt. Néhány méterrel odébb a konyha következik. A narancsot, kávét, rántottás serpenyőt már kikészítettem az asztalra. Induljon a szombat.
0 hozzászólás