Szép hosszú, színes árnyékokkal búcsúzott a hét pénteken délután. Kedvesen melengette hátamat míg konzultáltunk a borsókkal és biológiai őrző védelmükre kirendelt hagymákkal. Megjegyeztem, a hagymák munkaideje minimum akkor kezdődik, mint a borsóké, ne késlekedjenek. Tíz perccel a borsók előtt itt kell lenniük, pisi-kaki, reggeli kávé, hogy készen álljanak mire a borsó hercegnők megjelennek. Vannak még hiányosságok, de szentül megígérték, mindent megígérnek. Lajstromoztuk a retkeket, hozzák a formájukat, lassan el kell ültetnem a negyedik csapatot. Fóliát kérnek az élenjáró paradicsomok, kissé hűvösek a hajnalok, fázósan húzódozik mindenki, nincs okunk a pirulásra. Az édeskrumplik is erősen sárgítják levelüket, kikívánkoznak a nedves hideg földből, unják a piros paprikákat a fejük felett. Leszedem a hétvégén. Krumpli marad, majd, ha sárgábbak lesztek.
Szombat reggel kilenc fok a Kertben és 11 az üvegházban. Lassan színezi a napocska a világot, lassan jönnek elő a zöldek, sárgák és pirosak a tompa fényből, október van, lassú szombat.
Hat tojásból felverek egy csinos tálkányit, keverem fűszersóval, dúsítom reszelt füstölt sajttal, apró csíkokra vágott sonkával, kimérem egy hatos maffinformába és beteszem a sütőbe, 180 fokon kisütöm majd tálalom…. helyett felverek négy tojást és készítek egy baconos rántottát. Ugyanis nem találom a maffin sütőt, nincs itthon sajt és sonka mivel lehetőleg kerüljük a feldolgozott vegyipari termékeket, úgyhogy marad a klasszikus rántotta. A tyúk még talán igazi, a bacon sonkában már nem vagyok biztos amilyen jópofán vöröslik az oxigénnel dúsított csomagolásában. Ha el nem felejteném akkor rátérnénk a hagymás rántottára.
Betekerem magam egy pokrócba, kiülök a napra és azon mosolygok, valahogy ilyennek láttam az öregembereket ezelőtt húsz évvel, „nagypapi, maga csak figyeljen az unokákra”. Unokáim már nem itt laknak, nem ülök ki a napra, és egyébként is lárifári, kedvenc kesztyűm a kezemen, van gaz bőven, szorgalmasan dokumentálom Kert rovatom részére, mi hogyan is van. Jó lesz ezt visszanézni, úgyis felejt az ember. Szerencsére. A nap is kisüt mire eljön a délelőtti kávé ideje, meleg van. Harminc fok az üvegházban, tizennyolc a kertben. A retkek tobzódnak a harminc fokban, élvezik. A fű vizes, vágni nem lehet, ez a napocska alacsony, hosszú árnyékú járásával már kevés, hogy ripsz-ropsz felszárítsa.
Új könyvet vettem le a polcról, bele is szakadt a kezem, képtelen vagyok este, ágyban ezt olvasni, nem bírom el. Ezért és az utazások kedvéért van nekem e-book olvasóm, vallom be nyomdász létemre kicsit félve. De Kedves Kiadók, én vagyok az álom vevő, minden könyv, ami elektronikusan megvan, az ott a polcomon szépséges papírformában is. Kicsit költséges mert méltatlanul drága az elektronikus verzió, nem beszélve a papír formátumról. De ez az én hozzájárulásom sanyarú kiadói sors javításához. Így van nekem néhány újság előfizetésem is, amiket ugyan ki sem bontok, mert mire megkapom, már olvastam a neten.
Az új könyvem a hideg és meglepően ismerős Skandináv feelingtől távolra visz, Kínába. Lazúrkő a címe. negyven ötven oldalt olvastam, tetszik, ha beljebb leszek és annyira jó, mint várom, írok róla. Lazúrkő – Történet a Tiltott Város árnyékából a Libri kiadásában, keménytábla, védőborító és 700 oldal. Szépséges termék és jó az illata.
2020. október 10. reggel fél nyolc 
2020. október 10. délelőtt tíz őra. 
Ezeket a lelkes növendékeket már jóval ritkábban ültettem, hátha nagyobb lesz a termés.?. 
0 hozzászólás