Szépresárgult, vörösödött diófa mutatta az utat mikor korai mikulásként hátizsákunkat megpakolva mindenféle jóval, szilárd és folyékony halmazállapotú meglepetéssel elballagtunk a gyerekekhez. Csak félórás séta, szűk másfél kilométer csöndes kertvárosi utcákon, házak, kertek, régen nem jártam gyalogosan erre. Meg-megcsúszik a „régennemvoltlábamon” bakancs a poros, kavicsos úton. Nafene, jobbra forduljunk vagy balra. Mindegy, nem lehet itt eltévedni. A húszlitert is fogyasztani képes trabantommal száguldottam hasonlóan csendes októberi szombat délután, Pestre, befele, vagy negyven éve, anyámékkal. Mert akkor az volt, hogy itt laktunk, ahol most és ők jöttek a „gyerekekhez”, hétvégi ebéddel, miegymással, a gyerekeknek.
Évek, évek, jövések és menések. Ünnepek, Karácsonyok, kettő is egyszerre, néha akár három is. Mosolyok és újra mosoly, csikorgóan látszik; a helyzet defektes. Sompolyog az ember, a gyerekeihez, nőkhöz, asszonyokhoz. Döccenő nélkül lesz az élet bugyraiban feleségből szerető, szeretőből feleség. Féligazságok és fél hazugságok, félrenézések, kinyomott telefonok. Parkolóban hagyott autók, hogyan legyen saras a tiszta autó másnapra az esős időben? Lemosattam, hát persze. Ha te jobban hiszel a szemednek…. mondat hasít soha nem gyógyuló sebeket. Száz év nem elég, hogy elfelejtesd.
Szépek az őszi sárgák, barnák, kertek, diófák. Ballagunk, könnyedén, errefele lefele lejt. Hát persze, felfele semmi sem lejt, az emelkedik. Nem véletlenül az „e” betű doboza a legnagyobb a kéziszedő betű szekrényén, balkézre középtájon. Porosan gonoszkodnak a talpam alatt a kövek, azt akarják, hogy seggre essek, sok-sok “e” betűvel írva. Somfa utca balra, néhány méter csodálkozás után jobbra és majd újra balra. A lomb még a fákon, árnyas lenne az utca, ha sütne a nap, de csak világos van, napsütés nincs.
Kicsi a mikulás sapka, amit a fejembe húzok, szétnyomja füleim, csinos lehetek, oldom idétlenkedéssel a pillanat furcsaságát, lesétáltunk a gyerekekhez. Így olvadnak egymásba a változások a mindennapokkal. Észrevétlenül válnak természetessé az elképzelhetetlen helyzetek. És kurva jó kis délután lett a dologból, játszottam, én, játszottam. A Gergővel, kicsi kis létrákat tettünk úgy egymásba, hogy mindegyik felkerüljön és ne dőljön le. Volt visszavágó is. Legközelebb akár dominózni is fogok.
0 hozzászólás