Hideg van. Körbe megyek, ahogy reggel kell tennem. Nincs látnivaló, felhős, fekete a reggel. Sötétsűrűn vizes fű mossa le bakancsomról a kutyaszart, ahogy Európa mosta le magáról, lelkéről és lelkiismeretéről Magyarország nagyobbik, szegényebbik részét. Oldjátok meg, mondja a rendőr, aki járőrautót, mi több Mercedeszt, egy egész gyárat, autó gyárakat, ellenőrzés mentes körzetet és pénzt biztosít a furcsa lelkeknek, nyilván teljesen önzetlenül. Védd meg magad. Vajon ki kit húzott csőbe, játék, harc a bőrünkre. A Mercedesz bejelenti, két évig nem küld el embert, kap izibe 15 milliárdot, hogy fejlesszen. Alku, a mérhetetlen sok pénzért, alku valahol, maszkok mögött. A maszk amúgy meg rajtad van, a szemeden.
Sötét van, az év legsötétebb napja, Viola napja, szép emlékű anyámat hívták Violának, mondogatta is, hogy tiszta kiszúrás karácsony közeli névnapot kapni, de nyáron, amikor született, virágoztak a violák, és így lett anyám Viola.
Kilencvenkettőn villog az oximeter, ötvenkettes pulzussal. Megfulladok? Hát csak nem. Gyíkemberek csevegnek a kopasz diófa alatt – beköltöztek kerti bódémba -, a vakcinában csip van és nyújorkban már működnek azok a kapuk, amin keresztül kell menni az embereknek, hogy leolvassák a csipjüket. Soros állítgatja a kapukat. Ezt hallom, csoszogok a vizes fűben, tisztára mosom szaros bakancsomat. Nem fázom, nézem a nagyváros felett a világító fényt. Ez még nem a napkelte, ez csak a mocsok. Már kilencvenhárom, de még villog az eszköz az újamon. Harmadik kört teszem, mit is tehetnék? Nálam már vége az évnek, jön a karácsony.
Körbe – körbe vizesen, üres még az üvegház, pihen a palántaföld, pihennek a paradicsommagok a zacskójukban, feszesen tornyosodnak a kókuszprés csészécskék. Nem megy még a napkollektor sem, mitől is menne, sötét van. Mindenhol sötét van, egyiptomi sötétség, ahol most januárban nélkülünk kel fel az a fényességes gyönyörű nap és süt be az 1514-es szobába, ahol most nem leszünk ott.
Most inkább sütök, ezt azt, édességet, mákos kalácsra gyúrok, mégiscsak karácsony lesz. Régebben főztem is, sütöttem, darált hús, vizes zsemle, fűszerek, só, vájling, barnazománcos. Összegyúrtam, kisütöttem. A segítséggel volt a gond, Johnnie Walker séf elvonta a figyelmemet, de nagyon. És tudok még rántottát is sütni, baconnel, hagymával. Ez újabb tudásom, Johnnieval már legalább negyvenöt éve nem találkoztam, de az akkor emlékezetes nap volt, nagyot fordult velem a világ.
Már kilencvenhetet mutat a szerkezet az ujjamon, nem villog, ez jó érték a technikának. Leveszem. Megyek tovább, öt kör kétszáz méter, eső szitál, nem áztat ez, csak csúszni fog. Fél nyolc van már, nyomasztóan szürke háborús reggel. Megharcolunk talpig fegyverben az elemekkel, a vírussal. Pontot teszünk Soros ámokfutásának a végére. Édes jó Istenem tartsd meg jó egészségben a „Sorost”, legyen nekünk sokáig jó kis használható mumusunk. Kilencven éves az ember, meg ne haljék már. A vírus az szarik ránk, teszi dolgát fegyvereink ellenére, a migránsokat is kizártuk, mint mindenki mást, már csak pici alagutakon szivárognak, vagy már ott sem. Háború van és milyen háború az, ahol nincs ellenség. Az EU jó lenne/volt de hát már azok is bedőltek nekünk, pedig milyen jól el lettünk volna ezzel. Lesz, vagy már van is használható harci alany határon belül, csak vigyázz jól. Munka nélkül pénzt akarók, melegek, leszbikusok, libernyákok, gondolkodni akarók és tudók, hosszú lehet a lista, csak vigyázz jól, pofa súlyba, csak úgy katonásan, ha már..
Komoly csíkot húztam szaros bakancsommal a fűben, ácsorgok csak a kert sarkában, várom a napot. Nem érkezik, ólomfüggönyként terül ránk a harcos reggel, én csak álldogálok, zsebre vágom a kezem és várom, kiderül majd az ég. Ottlik után szabadon, zsebrevágott kézzel, lelkemben nyomasztó köddel várom a karácsonyt. Nem kapkodom fejem vezényszavakra, katonának zenész, zenésznek katona ötletekre. Regisztráljak vakcináért vagy sem? Számít, ha bebújsz a regisztráció hamis biztonságába? A Minisztérium adja-e a sorrendet vagy a háziorvos? Jön a karácsony, varázsolok ügyetlen kezeimmel, nulla tudással és nagy akarattal mákos kalácsot, kakaós csigát és croissant. Kenyeret ősi búzából, ragacsos kulimásztól nem undorodom, abból lesz a kenyér. Csak állok itt, leülnék, de már elraktam szörnyűszéket, meg egyébként is dolog van. Jön a karácsony, és vannak mosolyok, nevetések, séták, sörök és gyerekek, barátok. Csak zsebre vágom a kezem és várom a napot, várom a karácsonyt, csöndesen, pofa súlyba, katonásan.
0 hozzászólás