Reggel hat óra és már látszik a pirkadás ott, arra balra, keleten, a város felett. Nulla fok van, csillog a dér, húzom a nyomot a fűben, megint sikerült kutyaszarba lépni. Megyek körbe, körbe. Az üvegház párás, nulla fok van bent is. Február közepe, már nagyon kikívánkozik a lelkem ide a Kertbe. Nem ide, messzebbre, de most egyelőre csak ide. Két hét még, na jó, három és kezdődhet a palántázó szezon.
Oltakozni – szép új szó nem? – egyelőre nem fogunk. Kínait nem szeretnék, az Astrából már kiöregedtem, a Pfizer az biztosan megfelelő lenne, jól működött a kis kék bogyójuk is, ezt is eltalálták. Talán. Az orosz akár jó is lehet. Mi baj volt az orosz búvár szivattyúval, a szokol rádióval. Nyert már háborút a szovjet T-34-el, pps golyószóróval, kalasnyikovval. Célozni azt nem lehetett vele, de úgy szórta a golyót, mint a veszedelem. Igaz, a vírus kicsit picike ehhez a találati pontossághoz. Megaztán ez a Novicsokos ügyeskedés. Bár nem gondolom, hogy Navalnij koktél lenne benne, de azért egy Európai pecsétet szívesen látnék rajta. Az enyémen. Szóval nem oltakozunk, vágyakozunk. Meg egyébként is földre vittük a vírust, vagy nem? Rakosgatom a palánta földet, torna sorba rendezem a magokat, alacsony növésűek előre, ők mehetnek majd a fólia alá az üvegházból, magasak későbbre, ők lesznek a szabadtériek. A határőrségnél én voltam az utolsó előtti a tornasorban. Vas hadnagy rám nézett és azt mondta: elég nyeszlett ez itt, mutatott rám, maga lesz a géppuskás. Így lettem a szakasz géppuskása.A géppuskás viszi a puska részt (hát persze, attól géppuskás) 13 kiló, fogás rajta nuku. A pajzs 22 kiló semmi fogással, a talp 44 kiló. Békeidőben a kerekein húzni nem szabad. Kopik. Süt a nap, az üvegházban már 18 fokot mutat a hőmérő. Bizsereg a lapátom, önkéntelenül mozdul a kezem, forgatom a tízliteres palántaföldet, engedje el a fagy. Sül a mákos kalácsom, a diós kalácsom. Sokadik akcióm, már egészen nyugodtan csináltam új receptet, tettem a tésztába 2 tojássárgáját és három kanál cukrot. Vettem kétfelé a tésztát, tettem az egyik bucit hűtőbe, hogy ne kelegessen nekem míg az első bucit nyújtom. Olyan kezes lett a tésztám, hogy már alig-alig reped a sütőben. (de, reped)
Csokis kekszet és rozsos kenyeret is sütök. Majd jól megtörlöm a homlokom, felsóhajtok és szerelmet követelek a napi konyhai robot után. Vagy nem. Vagy minek?Bukovszij Postája után Bukovszkij Nők című kötete. Hideglelősen olvasom kavargó, agresszív, se vele se nélküle sorokat. Kidoblak, elhagylak, hagyjál el, menj ahhoz a kurvához, jó megyek. De ne menjél, maradj. Le akarom tenni a könyvet, ebből elég, de nem lehet letenni. Találatok sorát kapom be. Megyek szembe magammal, kiráz a hideg magamtól. Mégiscsak elég lesz mára a Nőkből.
Kel a kenyér, kaptam a sütőtől 50 percet. Gyors kert járás, már 47 fok az üvegházban, 18 a napon. Alakul a tavasz, jöhetnek a paradicsom magvak. Beosztom az időt, amit kaptam a kelő tésztámtól, készítek egy árajánlatot, végig megyek, kertbe érek. Ezerrel süt a nap. Három félét sütöttem, háromszor mosogattam. Sötét van már, szól a rádió, interneten szól a rádió, lesz oltási könyv, miért ne lenne, szájkosár már van, póráz is. Már csak az oltási igazolás kell. Mekkora buli ez, tízmillió plasztikkártya. Az ám. Évente, akár többször is. Este van, jön a reggel. Rögtön itt a reggel. Napsütéses, útrakelős tavaszi reggel. A csokis keksz, közben el is fogyott, a kalácsnak is csak a fele van meg, a kenyér pedig még forró. Futok egyet, úgy öregurasan és várom a reggelt.
0 hozzászólás