Fekszem a kemény faágyon, „jut eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat”, amit aztán majd jól elfelejtek. Fekszem a napon, vasárnap van. Délelőtt, 11 óra körül. A nap süt. Süt a nap. De itt mindig süt a nap. Fekszem a medence partján, napozok, úszok. Napozok, úszok. Rekreálok. Ez az én másfél órám. Napozok, úszom. Anya a lakásban Azariaht, Bagossyt hallgat jutubról. Nokedlit szaggat, répát karikáz, zöldborsó levest főz. Rekreál. Ez az ő másfél órája. Másenyka levelet ír az ukrán fasiszták ellen a fronton harcoló hős apukájának, a szobaka a kertben ugat. Ja, nem.
A víz, talán, ha tizenhét fokos. Az éjszakák hidegek, a nappalok most nem annyira melegek, a víz lehűl és nem melegszik már fel, hideg. De leúszom azt a kétszer öt hossz távolságomat, megfogadtam, mindennap megteszem. Hideg a víz, egyenesen, az összes hajamból vizet férfiasan hátrahúzva, egyensúlyomra gondosan ügyelve, lépegetek ki a medencéből, néhány napággyal odébb szemrevaló pink bikini sütteti magát a napon. Hasamat behúzom, ez biztos valami gyerekkorból megmaradt izé, ha pink bikinit látok, vagy ha bikinit. Nem rémlik, hogy szín specifikus lenne a hasbehúzás.
Napkenyér, aish shamsey, amiből aish a kenyér és shams a nap. Liszt, víz, élesztő és valamennyi kovász. A kenyér, amit vettem, 13,3 dekás. Tegnapelőtt hat fontot fizettem érte, tegnap hetet. Több eset lehetséges; meglehet a fiatalember, aki a pénzt, a vásárlókat és úgy nagyjából mindent is felügyelte, olvasta
Zsiday Viktor és Madár István beszélgetéséről szóló írást a 24.hu oldalon és a Google fordításából csak annyi jött le, hogy ettől a palitól többet kérek, nyárra már úgysem lesz pénze. Őszintén szólva ezt nem gondolom.
Az is lehet, hogy a szaporán emelkedő árak reggelre elérték a napkenyeret is. Ennek is kicsi a valószínűsége. Vélhetően csak annyi történt, hogy ez a szám jutott az eszébe, és így lehet, mert mikor visszakérdeztem, hogy seven? akkor elmosolyodott és büszkén baszta oda nekem, hogy yes. Naná.
Bele is bonyolódhatnék szofisztikált értekezésbe a napkenyér árának közgazdasági vonatkozásairól például megkérdezhetném: váj? És akkor elmondja. Amiből persze egy kukkot nem fogok érteni, felőlem a nagymama hajnali székrekedéséről is beszélhetne azon az angol nyelven ahogy ő beszél, meg ahogy én megértem, és lehet, hogy arról is beszél, bonyolult összefüggéseket keresve és találva a nagymama szenvedése és a napkenyér ma reggeli árának alakulásáról. De az a legegyszerűbb magyarázat, hogy csak. A nap viszont süt, a hőmérséklet 26 fok és mindenki mosolyog. Mi kell még?
Egymás szájában két péküzem, pörög mindkettő. Autóval és gyalogosan folyamatosan érkeznek emberek és viszik a pitát, kenyeret, a kenyeret, ami hol hat, hol hét font, de meglehet, helybélieknek csak öt. Nekem mindenesetre ma délután már 15 font volt a két kenyér. Igaz, hogy ezek 16 dekások voltak. Üres, lepukkant helységben egy szemmelláthatóan kiszolgált sütőgép, kerekeken. Nem sokat babráltak selejtezéssel, ezzel azzal, kitolták az utcára és betolták az újabbat, palackról mennek, még csak a gázról sem kell levágni. Egészen biztosan hasznosítani fogják a benne lévő vasat. Szemétszállítást, mint olyat, nem láttam. Szerte az utcákon egy-két köbméteres vas tárolók, amikbe beledobálják a szemetet és ezeket rendszeres időközökben emberek, kis háromkerekű motoros csotrogányokkal közlekedve, áttúrják és mindent, amit hasznosíthatónak vélnek, dobják a maguk vezette járműbe.
A zöldségesnél kiírt táblákon lévő hieroglifákat nem értem, (bár már komoly kísérleteket tettem arra, hogy beazonosítsam a számokat a jelekkel), a vásárlás úgy történik, hogy megszedem a zacskómba, amit akarok és a pénztárnál mondanak egy számot, remélhetőleg angolul és bízom benne, hogy meg is értem és akkor következik a pénztárcában való keresgélés, pénz; kiveszem ránézek, megfordítom, hogy a számot is megtaláljam, és egészen hamar fizetek is. És türelem van.
Egyszerűbb dolog a Metróban vásárolni, ahol katonás rend, fegyelem és csend honol a polcokon, erősen hidegre kondicionált hőmérséklet (nyáron kész megfázás), nem túl harsogó megvilágítás fogad. Az ember megszeppen, hova is érkezett és suttogóra fogja lépteit. Amit azután rögtön el is nyom a hangos olasz, német és szláv hangoskodás. A választék átlátható, a hűtő pultokban mereven állnak a sajtok, húsok és felvágottak. Sztogramm, kérek 10 deka füstölt bacont, szlájd, ez megy, meg vagyok értve. Sztogramm, mint a vodka, egy nyelet vodka, igaz, nagy nyelet az egy deci, különösen vodkából. Angol, német és orosz nyelveken megértenek. Egyébként is, itt látványos az orosz jelenlét, ingatlanokban, boltokban, utcákon. Hallani a szláv nyelvet erősen. És hogy ez most ukrán, orosz, lett, vagy mifene nem tudom. Már csak ha a boltok cégéreit nézed, ott is ott vannak a cirill betűk. Itt látszik, otthon nem látszik. Legalábbis a vakoknak. A két országban meglévő jelenlét is egészen más, itt fogyasztók, vevők, hogy otthon milyen a státuszuk, azt inkább a miniszterelnöktől kérdezd. És hophop csúszom a barna gondolatokba, úgyhogy nem; nem, nem. Vasárnap van, szerdán hazamegyünk, de addig még van két nap, és már azt a programot is kipipáltuk, hogy benézünk egy könyvesboltba, nézegettünk tankönyveket, csak úgy, kíváncsiságból. Epret is vettünk már, kértem egy kis tálcával, lemérte, nem tudom mennyi volt, jeleztem, ennyi elég és kérdésemre, mennyibe kerül, elvette a kezemben tartott ötven fontos bankót és jelezte, hogy ennyi volt.
0 hozzászólás