Juhász László
Március 13. szombat

Március 13. szombat

Langyosodik, 4/9 fok van, nedvesen csillog a fű, a rózsák, a rügyek, a picinyke próbálkozások. Kedves nedvesség várja a melegedő napocskát, hogy tavaszi nektárt árasszanak mindenbe. Erősen zöldül a fű a tövénél, mint a megkopott festés a fejen, hosszú, elbarnult szálak búcsúznak a téltől, néznek rám megadóan, mikor vágsz már le, vár a komposzt, hogy forogjunk, hogy legyen belőlem erő őszre a fák alá.Geci, néz rám a rigó lehetetlenül eltekert fekete fejéből fekete szemmel, hol az almám? Régebben, emlékszem még, volt alany, állítmány, tárgy, baszdmeg. Ma csak azt hallom geci. Csak így, Geci. Alany, állítmány, tárgy elveszett. Van még: aGecibe. Erősen kell figyelnem gyöngülő hallásommal, hogy az elmotyogott gecik között megtaláljam és értelmezzem az alanyt, az állítmányt és azt, hogy mi/ki...

bővebben
Lassan egy éve már

Lassan egy éve már

Rásegítek a pirkadásra egy lámpával, megyek hátra, lassúzás nélkül, egyenesen az üvegházba. Nyolc fok bent, nulla fok kint. Világítom a palántákat, nézem, nézem, de csak azt látom, amit tegnap. Hát persze, mit is akarnék, két nap alatt bújjon ki? Az ember hisz a csodákban és várja. Bezárom az ajtót, hallgatom a madarakat, itt vannak a rigóim is, nem adok almát, ott a tegnapi, több nap, mint kolbász, vagy alma. Mindegy, nem kívánt törlendő.Arra, az autópálya zúgása felett már fényesedik az ég. Nulla fok van, de nem fázik a fejem, tavasz lesz ma, biztosan.„Don’t try” „Ne próbáld, csináld” olvasom a Ponyva fülében. „Don’t try” „Ne erőlködj” olvasom a Tótumfaktum fülszövegében. Ne próbáld, olvasom a google fordítóban. Nekem, így hetven felett a ne erőlködj tetszik, de nincs távol tőlem a „ne...

bővebben
Tavaszi fesztivál Parkvárosban, március 2.

Tavaszi fesztivál Parkvárosban, március 2.

Ezennel megnyitottuk az idei tavaszi fesztivált, ezen a néhány száz négyzetméteren. Bevilágítottuk fényes napsugárral, életet tettünk az üvegházba több tucat palánta képében. A régen eltervezett épület bővítésnél is dolgoznak. Megérkezett Bukowski Tótumfaktum és a Ponyva, várom A semmitől délre és a Macskák antikvár példányait. Most Bukowski időszak következik a könyveim között. Murakami után Bukowski, köztük néhány feledhető alkotás.Itt a tavasz, lassan egy éves a vírus őrület, morzsoljuk a napokat, van még 66 hetünk a Pfizerig, mi az nekünk, száll az idő. Kicsit nehezen jön össze az egy hétvége alatt mindenkit beoltunk plakát szöveggel. Itt a fényes napsütés, fákon a rügyek sikongatnak, itt vagyunk, itt vagyunk, mutatja magát picinyke barack bimbó, cseresznye virág készülődik. Rózsák...

bővebben
Tavaszodik 02.23

Tavaszodik 02.23

Jó reggelt, ugrál a rigó a kopasz diófa ágain. Éppen, hogy csak látom fekete formáját. Ugrál ágról ágra. Legyező farkával, fékezi lendületét, nem esik csőrre, ahogy jön lejjebb és lejjebb. Vidáman fütyüli a tavaszt. Nézem, ahogy ereszkedik, jó a kedve. Ezt a baromságot, mitől lenne jó a kedve egy fekete rigónak. Csak én húzom az érzéseimet rá, a madárra. Nekem van jó kedvem, hat óra és már erősen virrad, látom a napot, nulla a fok, de jön „vidáman” a langyosodó, felkelő napocska. Az én kedvem jó, a rigó csak végzi, amit a természet írt neki. Nézem, nekem biztosan nem menne az ágról ágra ereszkedés, lefele a megcsipkedett alma felé. Recsegnének, törnének az ágak, a lendületemet sem tudnám olyan ügyesen fékezni, mint ez a szépfekete madár. Ettől kicsit laposodott az érzés görbém, de bízom...

bővebben
Hirtelen az oltásról, február 18.

Hirtelen az oltásról, február 18.

Reggel hat óra és már látszik a pirkadás ott, arra balra, keleten, a város felett. Nulla fok van, csillog a dér, húzom a nyomot a fűben, megint sikerült kutyaszarba lépni. Megyek körbe, körbe. Az üvegház párás, nulla fok van bent is. Február közepe, már nagyon kikívánkozik a lelkem ide a Kertbe. Nem ide, messzebbre, de most egyelőre csak ide. Két hét még, na jó, három és kezdődhet a palántázó szezon. Oltakozni – szép új szó nem? – egyelőre nem fogunk. Kínait nem szeretnék, az Astrából már kiöregedtem, a Pfizer az biztosan megfelelő lenne, jól működött a kis kék bogyójuk is, ezt is eltalálták. Talán. Az orosz akár jó is lehet. Mi baj volt az orosz búvár szivattyúval, a szokol rádióval. Nyert már háborút a szovjet T-34-el, pps golyószóróval, kalasnyikovval. Célozni azt nem lehetett vele,...

bővebben
Kenyér Borgennel 2021.02.08

Kenyér Borgennel 2021.02.08

Csak ülök itt. Este van este van, csend, csak a macska nincs nyugalomban, izgatottan jár kell, farkát néha idegesen megrázza. Kicsit borzolja, főnözi, hogy fenyegetőbben álljon, jó neki. Ennyi csak az egész. Neki. Sötét az ég, áztatós idő. Havas eső készül gonosz, csúszós, autótörővé válni. Én csak ülök, a képernyőn Borgen sokadik részében Brigitte nemlétező, szépséges csipkerózsikásra rajzolt karakterével a Mindenki ellen, csalja ki a dánok lelkéből a könnyező, jobbra vágyó szépérzést és mennek szavazni, kire másra, mint Brigittére. Vágható a kenyerem, kezemben egy kistányéron belőle egy szelet, számban egy falat és megállt a film (nem, de feliratozva van és elvesztettem). Ilyet még nem ettem. Első gondolatom az volt, ezt nem esszük meg, eltesszük korona ékszerként. Ezt egészen komolyan...

bővebben
Hol a tavasz, február 7.

Hol a tavasz, február 7.

Csend van, csak a bútorok pattognak, vasárnapi illedelmességgel. Nem bántó dördüléssel, mint mikor a konvektor hűl és így adja tudomásodra, húzd a válladra a takarót, le fog hűlni a szoba. Csendes a reggel, csak a macska lefetyelését hallom valahonnan távolról, talán a hálóból. Vizet iszik, vagy a lábát nyalja. A fülem sem zúg, csend van. Vasárnap reggeli, szívbe bújó, kedves csend.Óvatosan, visszafogottan kevergetem a 9 deka liszt, 3 dkg kakaó por keverékét, ez 12 dkg, akárhogyan is számolom, nem hozzáadva a sütőpor súlyát, ami van neki. A kakaó, liszt keveréke száll, mint a liszt (hogyan máshogy), óvatosan forgatom a spatulát, ami manapság már szilikon. Arról, hogy spatula, a gyerekkorom babapiskóta alakú fa izéje jut az eszembe, amivel az orvos lenyomta a nyelvem, hogy ránézzen...

bővebben
2021.02.06 Csakazértis torta

2021.02.06 Csakazértis torta

Csend van, csak a bútorok pattognak, vasárnapi illedelmességgel. Nem bántó dördüléssel, mint mikor a konvektor hűl és így adja tudomásodra, húzd a válladra a takarót, le fog hűlni a szoba. Csendes a reggel, csak a macska lefetyelését hallom valahonnan távolról, talán a hálóból. Vizet iszik, vagy a lábát nyalja. A fülem sem zúg, csend van. Vasárnap reggeli, szívbe bújó, kedves csend.Óvatosan, visszafogottan kevergetem a 9 deka liszt, 3 dkg kakaó por keverékét, ez 12 dkg, akárhogyan is számolom, nem hozzáadva a sütőpor súlyát, ami van neki. A kakaó, liszt keveréke száll, mint a liszt (hogyan máshogy), óvatosan forgatom a spatulát, ami manapság már szilikon. Arról, hogy spatula, a gyerekkorom babapiskóta alakú fa izéje jut az eszembe, amivel az orvos lenyomta a nyelvem, hogy ránézzen...

bővebben
Gergő szülinapja január 31-én ünnepelve

Gergő szülinapja január 31-én ünnepelve

Csak óvatosan, hogy védjem a gyerekeink személyiségi jogait, szóval csak halkan említem, ez szépséges dobostorta krémmel töltött apró csoda, (nelem legalábbis az) Gergő 4. szülinapjára készült. A fénykép amit ide teszek, csakis kedves pózban, mosolyogva mutatja ezt a másik két csodát, Gergőt és első bizonyítvában el sem férő mennyiségű dicséretet halmozó Borbálát. Ezekért biztosan nem hívnak személyiségi jogi perre majd, vagy húsz év múlva. Részben azért mert akkor már nem lesz Bíróság, a Kádi dönt és levágják a kezem, vagy a pendrivom, vagy valamimet, ha kikaparnak. Szóval a torta csodás lett és most éppen rozsos kenyeret sütök. Rendelésre. Igen, rendelésre. Kint a Kertben úgyis karmait (hahaha) mutogatja a tél, vékonyka kis havacska ereszti áldásos levét a rózsák, levendulák, füvek...

bővebben
2020. december 25. Másnap.

2020. december 25. Másnap.

Szép lassan bontottuk ki az Ünnep selyemszalagját, díszítettünk fát gyerekekkel, sütöttem kalácsot csöndes magányban, rádióval a fülemben, megfőztük a húslevest, karácsonyi zenét hallgattunk a jutúbról, vártam a karácsonyt és itt van. Itt volt, az Ünnep. Ami lehetne akár állandó érzés. Egymásra mosolygunk a nappal, ő fent a vakító kék égben, én itt a vizes fűben. Süt a nap és van vagy hat fok. Tréfás ez az idő, vidáman bolondozik mind a hat fokkal a dermesztően kék égen a napocska. Keményen, vakítóan kék az ég. Hetek, hónapok temetői szürkeségét mázolta át ez a tavaszt idéző kékség az égen, előcsalva a büdös bogarakat, és szúnyogot is láttam. Másnap van, karácsony másnapja és süt a nap, ha még nem mondtam volna. Bakancsot húztam és sapkát, tennem kell valamit. Átrendezem kertészládámat,...

bővebben

Búcsú a 2020-as évtől

Felemás, inkább furcsán izgalmas és zárkózott volt ez az év. Mit hoz a jövő? https://www.youtube.com/watch?v=0hpoa6KsSj8

bővebben
Várom a karácsonyt, 2020. december 20.

Várom a karácsonyt, 2020. december 20.

Hideg van. Körbe megyek, ahogy reggel kell tennem. Nincs látnivaló, felhős, fekete a reggel. Sötétsűrűn vizes fű mossa le bakancsomról a kutyaszart, ahogy Európa mosta le magáról, lelkéről és lelkiismeretéről Magyarország nagyobbik, szegényebbik részét. Oldjátok meg, mondja a rendőr, aki járőrautót, mi több Mercedeszt, egy egész gyárat, autó gyárakat, ellenőrzés mentes körzetet és pénzt biztosít a furcsa lelkeknek, nyilván teljesen önzetlenül. Védd meg magad. Vajon ki kit húzott csőbe, játék, harc a bőrünkre. A Mercedesz bejelenti, két évig nem küld el embert, kap izibe 15 milliárdot, hogy fejlesszen. Alku, a mérhetetlen sok pénzért, alku valahol, maszkok mögött. A maszk amúgy meg rajtad van, a szemeden. Sötét van, az év legsötétebb napja, Viola napja, szép emlékű anyámat hívták...

bővebben
Télapó az ereszen

Télapó az ereszen

Szép nap ez a mai. Nyílik az Adventi naptár ablaka, Angliában jövő héten oltanak, Belgiumban Januárban. Oroszországban elrendelték a tömeges önkéntes oltást. Ablak nyílik, Télapó mászik az ereszen, igaz, nem felfele, lefele igyekszik. Gyere macska röhögjünk ebben a megfagyott reggelben, ebben a csodás, kabaréba illő jelenetben elmélyedve, olvasom a híreket a macskával. Kicsit korai Télapó amelyik puttonyával lefele igyekszik. Micsoda felüdülés Demeter Szilárd értelmetlenül összerakott se füle se farka - csak annyi, hogy Soros -, mondatai után. A harmincas évek szellemiségét idéző írások mellett ez a nem is tudom micsoda jelenet, ez nagyon vidám. Uram Jézus, ez a király tényleg meztelen és meztelenül (is) olyan szánalmas lógva az ereszcsatornán, amely nem ereszt. Ez a király(ság)...

bővebben
Lassan, lassan, derengő fényben.

Lassan, lassan, derengő fényben.

A szívem szétfeszíti ez a gyönyörű mosoly, ezek a szépségesen nyugodt mosolyok. Napokra feldobja kedvemet egy ilyen pillanat, egy ilyen csacsogás, egy ilyen leckeírás. Még a reggel is jókedvű lesz tőle. Rántotta rendel és én rohanok. Egyhangú agyamba beviláglik, dobjuk fel az unalmas rántottát valamivel. Szűkös gasztronómiai tudásomba még belefér, legyen benne hagyma is, lila hagyma. Került a házba egy eszköz, ami forgó késekkel csodásan aprítja a hagymát, miegyebet. Baconos, hagymás rántottát készítek reggeli szeretteimnek. Kezdtem azzal, hogy megismerkedtem ezzel az új szerkezettel, megtaláltam a nyitját és azt, hova is kell a lila hagymát tenni. Biztos, ami biztos, azért felkarikáztam, beletettem majd megnyomtam azt a jó nagy szürkét a tetején, amiről csak hosszas vizsgálódás után...

bővebben
Hideg, metszően éles fényben, november vége felé.

Hideg, metszően éles fényben, november vége felé.

Sötét hajnal van, ülök a számítógépem előtt, a maszkot levettem, rajtam volt míg tömegközlekedtem. Bár csak egy megállót megyek a 43-as lábbuszon és egyedül voltam, de a vírus nem alszik. Sosem alszik a vírus? Kijárási tilalom nuku? Vagy ő múba van azzal, akinek a keze alá dolgozik? Megdumálták? Karácsonyra elmegy a télapóval és majd Vízkeresztkor jön vissza? Vagy mi a szösz (hogy ne írjam mi a fasz) van? Tüskéire felszúrva - mint sündisznó az avarban - bukfenceznek ránk mindenféle okosságok, tudások, rendeletek, törvények. Piros szürke vírusokat vizionálok a hideg levegőben, mint aknák a tengeren. Őrület. De hat. Szörényiből is kihozta azt, ami mindig is benne volt és tényleg nagy kár, hogy csak énekelte, de nem értette. Sötét van, meredten nézek ki a fejemből, azon gondolkozom, hogy...

bővebben
Szürke reggel, világosan szürke gondolatok. 2020.11.12 csütörtök

Szürke reggel, világosan szürke gondolatok. 2020.11.12 csütörtök

Alszik a nap az égen, alszik a mag földben. Alszik a kutya a házban, alszik a szív összekulcsolt kezeim alatt. Alszik frissen ápolt lábam a macska mellett az ágyban. Alszik az értelem a mélyben, alszik a tej a számban. Csend van, csönd van. A csend, csengve pattog a mennyezet alatt, a csönd öblösen, puhán csobban bele a macska vizébe, függönyön legördülve. Megforgatom a bokám, jól van, ropog még. Beleszagolok a levegőbe, jól van. Macskával teszteltetem a szaglásom. Hangosan csattan a kapcsoló, négy óra van még csak, mindegy, kelünk már, C vitamin, covarex. Majd, később a D vitamin, mézes fokhagyma. Sorozzuk a covidot, csak nehogy visszalőjön. Ez már a nap, vagy csak a város szennye ott keleten? Sapkám világít, nézem a hagymát a földben, nem látom persze, de érzem, hogy pattan a héja,...

bővebben
2020. November 1. Mindenszentek

2020. November 1. Mindenszentek

Hol a francban van a virsli főző fazék? Zöldborsó főzelék van benne. Ezek szerint nem csak gondoltam a kérdést. Még jó, hogy nem azt kérdeztem, hol a picsában van a virsli főző fazék? Mindig elfelejtem, hogy csak én vagyok süket, mindenki más egészen jól hall. Akkor a tojásfőző fazékban fog a virsli megfőni. Kicsit vízköves már, de én így szeretem. Régóta használom és még mindig nem sikerült rájönnöm, mitől van az, hogy egyszer le jön a főtt tojás héja, másszor meg nem. Tettem már sót a vízbe, öntöttem le hírtelen hideg vízzel. Hagytam lassan kihűlni a vizet és főztem már csak hét percig. Ráírtam a tojás dobozára, mikor és kinél vettem. Ütögettem finoman a héját asztal lapjához, körkörös mozdulattal morzsoltam puhán, konyharuhán keresztül, semmi, csinál, amit akar. A tojás mindenek...

bővebben
2020. Október 30.

2020. Október 30.

Mintha egy üres peronon állnék, lemaradtam az ötórásiról. A nap elvarázsolta - ott szemben - az éppen csomagoló tölgyfát. Kívánatos vörösre festette lombját, mielőtt lerakja, minél kevesebb legyen a hosszú téli útra. Vizes minden, négy fok van. A költöző rózsák fekszenek előkészített ágyukon, várva, hogy a földbe bújhassanak. Úgy fest, mint egy vadászteríték. De ez itt nem a halál képe, éppen, hogy az életé. Itt lesz a helyük és itt lesznek elbűvölő, illatosan nyújtózó rózsák. Fél hét is elmúlt, elaludtam. Úgy volt, hogy fél ötkor szólt a macska, lassan kelni kell, jó, még egy kicsit és lett belőle, ami lett. Nem volt éhes a macska, ha az lett volna, biztosan kirúgott volna az ágyamból. És most így lemaradva, próbálok a napomhoz csatlakozni, elmaradt a teafőzés, a narancs az nem maradhat...

bővebben
Március 13. szombat

Március 13. szombat

Langyosodik, 4/9 fok van, nedvesen csillog a fű, a rózsák, a rügyek, a picinyke próbálkozások. Kedves nedvesség várja a melegedő napocskát, hogy tavaszi nektárt árasszanak mindenbe. Erősen zöldül a fű a tövénél, mint a megkopott festés a fejen, hosszú, elbarnult szálak búcsúznak a téltől, néznek rám megadóan, mikor vágsz már le, vár a komposzt,...

bővebben
Lassan egy éve már

Lassan egy éve már

Rásegítek a pirkadásra egy lámpával, megyek hátra, lassúzás nélkül, egyenesen az üvegházba. Nyolc fok bent, nulla fok kint. Világítom a palántákat, nézem, nézem, de csak azt látom, amit tegnap. Hát persze, mit is akarnék, két nap alatt bújjon ki? Az ember hisz a csodákban és várja. Bezárom az ajtót, hallgatom a madarakat, itt vannak a rigóim is,...

bővebben
Tavaszi fesztivál Parkvárosban, március 2.

Tavaszi fesztivál Parkvárosban, március 2.

Ezennel megnyitottuk az idei tavaszi fesztivált, ezen a néhány száz négyzetméteren. Bevilágítottuk fényes napsugárral, életet tettünk az üvegházba több tucat palánta képében. A régen eltervezett épület bővítésnél is dolgoznak. Megérkezett Bukowski Tótumfaktum és a Ponyva, várom A semmitől délre és a Macskák antikvár példányait. Most Bukowski...

bővebben
Tavaszodik 02.23

Tavaszodik 02.23

Jó reggelt, ugrál a rigó a kopasz diófa ágain. Éppen, hogy csak látom fekete formáját. Ugrál ágról ágra. Legyező farkával, fékezi lendületét, nem esik csőrre, ahogy jön lejjebb és lejjebb. Vidáman fütyüli a tavaszt. Nézem, ahogy ereszkedik, jó a kedve. Ezt a baromságot, mitől lenne jó a kedve egy fekete rigónak. Csak én húzom az érzéseimet rá, a...

bővebben
Hirtelen az oltásról, február 18.

Hirtelen az oltásról, február 18.

Reggel hat óra és már látszik a pirkadás ott, arra balra, keleten, a város felett. Nulla fok van, csillog a dér, húzom a nyomot a fűben, megint sikerült kutyaszarba lépni. Megyek körbe, körbe. Az üvegház párás, nulla fok van bent is. Február közepe, már nagyon kikívánkozik a lelkem ide a Kertbe. Nem ide, messzebbre, de most egyelőre csak ide. Két...

bővebben
Kenyér Borgennel 2021.02.08

Kenyér Borgennel 2021.02.08

Csak ülök itt. Este van este van, csend, csak a macska nincs nyugalomban, izgatottan jár kell, farkát néha idegesen megrázza. Kicsit borzolja, főnözi, hogy fenyegetőbben álljon, jó neki. Ennyi csak az egész. Neki. Sötét az ég, áztatós idő. Havas eső készül gonosz, csúszós, autótörővé válni. Én csak ülök, a képernyőn Borgen sokadik részében...

bővebben
Hol a tavasz, február 7.

Hol a tavasz, február 7.

Csend van, csak a bútorok pattognak, vasárnapi illedelmességgel. Nem bántó dördüléssel, mint mikor a konvektor hűl és így adja tudomásodra, húzd a válladra a takarót, le fog hűlni a szoba. Csendes a reggel, csak a macska lefetyelését hallom valahonnan távolról, talán a hálóból. Vizet iszik, vagy a lábát nyalja. A fülem sem zúg, csend van....

bővebben
2021.02.06 Csakazértis torta

2021.02.06 Csakazértis torta

Csend van, csak a bútorok pattognak, vasárnapi illedelmességgel. Nem bántó dördüléssel, mint mikor a konvektor hűl és így adja tudomásodra, húzd a válladra a takarót, le fog hűlni a szoba. Csendes a reggel, csak a macska lefetyelését hallom valahonnan távolról, talán a hálóból. Vizet iszik, vagy a lábát nyalja. A fülem sem zúg, csend van....

bővebben
Gergő szülinapja január 31-én ünnepelve

Gergő szülinapja január 31-én ünnepelve

Csak óvatosan, hogy védjem a gyerekeink személyiségi jogait, szóval csak halkan említem, ez szépséges dobostorta krémmel töltött apró csoda, (nelem legalábbis az) Gergő 4. szülinapjára készült. A fénykép amit ide teszek, csakis kedves pózban, mosolyogva mutatja ezt a másik két csodát, Gergőt és első bizonyítvában el sem férő mennyiségű dicséretet...

bővebben
2020. december 25. Másnap.

2020. december 25. Másnap.

Szép lassan bontottuk ki az Ünnep selyemszalagját, díszítettünk fát gyerekekkel, sütöttem kalácsot csöndes magányban, rádióval a fülemben, megfőztük a húslevest, karácsonyi zenét hallgattunk a jutúbról, vártam a karácsonyt és itt van. Itt volt, az Ünnep. Ami lehetne akár állandó érzés. Egymásra mosolygunk a nappal, ő fent a vakító kék égben, én...

bővebben

Búcsú a 2020-as évtől

Felemás, inkább furcsán izgalmas és zárkózott volt ez az év. Mit hoz a jövő? https://www.youtube.com/watch?v=0hpoa6KsSj8

bővebben
Várom a karácsonyt, 2020. december 20.

Várom a karácsonyt, 2020. december 20.

Hideg van. Körbe megyek, ahogy reggel kell tennem. Nincs látnivaló, felhős, fekete a reggel. Sötétsűrűn vizes fű mossa le bakancsomról a kutyaszart, ahogy Európa mosta le magáról, lelkéről és lelkiismeretéről Magyarország nagyobbik, szegényebbik részét. Oldjátok meg, mondja a rendőr, aki járőrautót, mi több Mercedeszt, egy egész gyárat, autó...

bővebben
Télapó az ereszen

Télapó az ereszen

Szép nap ez a mai. Nyílik az Adventi naptár ablaka, Angliában jövő héten oltanak, Belgiumban Januárban. Oroszországban elrendelték a tömeges önkéntes oltást. Ablak nyílik, Télapó mászik az ereszen, igaz, nem felfele, lefele igyekszik. Gyere macska röhögjünk ebben a megfagyott reggelben, ebben a csodás, kabaréba illő jelenetben elmélyedve, olvasom...

bővebben
Lassan, lassan, derengő fényben.

Lassan, lassan, derengő fényben.

A szívem szétfeszíti ez a gyönyörű mosoly, ezek a szépségesen nyugodt mosolyok. Napokra feldobja kedvemet egy ilyen pillanat, egy ilyen csacsogás, egy ilyen leckeírás. Még a reggel is jókedvű lesz tőle. Rántotta rendel és én rohanok. Egyhangú agyamba beviláglik, dobjuk fel az unalmas rántottát valamivel. Szűkös gasztronómiai tudásomba még...

bővebben
Hideg, metszően éles fényben, november vége felé.

Hideg, metszően éles fényben, november vége felé.

Sötét hajnal van, ülök a számítógépem előtt, a maszkot levettem, rajtam volt míg tömegközlekedtem. Bár csak egy megállót megyek a 43-as lábbuszon és egyedül voltam, de a vírus nem alszik. Sosem alszik a vírus? Kijárási tilalom nuku? Vagy ő múba van azzal, akinek a keze alá dolgozik? Megdumálták? Karácsonyra elmegy a télapóval és majd...

bővebben
Szürke reggel, világosan szürke gondolatok. 2020.11.12 csütörtök

Szürke reggel, világosan szürke gondolatok. 2020.11.12 csütörtök

Alszik a nap az égen, alszik a mag földben. Alszik a kutya a házban, alszik a szív összekulcsolt kezeim alatt. Alszik frissen ápolt lábam a macska mellett az ágyban. Alszik az értelem a mélyben, alszik a tej a számban. Csend van, csönd van. A csend, csengve pattog a mennyezet alatt, a csönd öblösen, puhán csobban bele a macska vizébe, függönyön...

bővebben
2020. November 1. Mindenszentek

2020. November 1. Mindenszentek

Hol a francban van a virsli főző fazék? Zöldborsó főzelék van benne. Ezek szerint nem csak gondoltam a kérdést. Még jó, hogy nem azt kérdeztem, hol a picsában van a virsli főző fazék? Mindig elfelejtem, hogy csak én vagyok süket, mindenki más egészen jól hall. Akkor a tojásfőző fazékban fog a virsli megfőni. Kicsit vízköves már, de én így...

bővebben
2020. Október 30.

2020. Október 30.

Mintha egy üres peronon állnék, lemaradtam az ötórásiról. A nap elvarázsolta - ott szemben - az éppen csomagoló tölgyfát. Kívánatos vörösre festette lombját, mielőtt lerakja, minél kevesebb legyen a hosszú téli útra. Vizes minden, négy fok van. A költöző rózsák fekszenek előkészített ágyukon, várva, hogy a földbe bújhassanak. Úgy fest, mint egy...

bővebben